A Vásár és Piac Kft. új ügyvezetője áttekinti a szerződéseket

2011. szeptember 30., péntek • Cikk nyomtatása • Küldés e-mailben
Fotó: Gémes Sándor

Miután a Szegedi Vásár és Piac Kft. ügyvezetője, Nagy László a közgyűlés előtti napon lemondott, a pénteki ülésen új ügyvezetőt választottak, eddigi helyettesét, Erdei Pétert bízták meg az önkormányzati cég vezetésével.

Első lépésként az átadás-átvétel következik, várhatóan már hétfőn – mondta el a SZEGEDma.hu-nak Erdei Péter közvetlenül a zárt ülésen történt szavazás után. Ahogy már beszámoltunk róla, a Szegedi Vásár és Piac Kft. ügyvezetője, Nagy László csütörtökön lemondott az őt ért támadások miatt. „Első körben még egyszer át kell tekinteni egy ügyvéddel közösen azokat a szerződéseket, melyeket Botka László polgármester most valamilyen szinten megpróbált támadni. Le kell ülni, át kell gondolni, és ha szükséges, akkor a megfelelő lépéseket kell tenni. Hangsúlyoznám, ezekben az ügyekben csak akkor teszünk lépéseket, amennyiben szükséges. Ezt a jövő héten mindenképpen végig szeretném vinni. A partnercéggel való belső tárgyalást is le akarom bonyolítani, nem fogok senkit sem hitegetni vagy kétségek között hagyni. Megbeszéljük, hogy milyen hatályos szerződések vannak, s áttekintjük, hogy felmerül-e ezek bármelyikében is jogi aggály” – válaszolta kérdésünkre.

Erdei hozzátette, jelenleg öt tételt kifogásol a polgármester, ezek közül kettő már ki van javítva, a másik hármat kell alaposan átnézni, s esetlegesen lépéseket tenni.

A piacnál közelmúltban zajlott fejlesztéseket vagy épp terveket természetesen ismeri az új ügyvezető. Erdei Péter a most átadott beléptetőrendszerrel kapcsolatban elmondta, működőképesnek tartja, maximum egy-két finomításra lehet szükség. Nagy László azon ötletét, hogy a csarnokok tetejére napkollektorokat helyezzenek, s így később energiát takarítsanak meg, támogatja. Ez ügyben bízik abban, hogy a tulajdonos is jóváhagyja az elképzelést, s támogatja majd ezt. Erre a beruházásra természetesen pályázati forrást keresnek.

Ugrás az oldal tetejére

Hozzászólások

Eddig 15 hozzászólás érkezett.

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


Kattintson ide a kép beszúrásához.

A SZEGEDma.hu tekintettel van a személyiségi jogokra, elutasítja a gyűlöletkeltést és az uszítást. Kérjük, tegyen így Ön is, hiszen a hozzászólást saját felelősségére írja!
Ön a(z) 38.107.179.220 IP címről szól hozzá.

  • 15. plusz hozzászólt ekkor: 2011. október 3., hétfő, 10:28
    Válaszolok

    Tényleg, a városi felbontásoknál az üzletek tönkrementek a Kossuth L. sgt-n! A belváros más pontjain! És 1-2 millióval vagy semmivel akarják kiszúrni a szemüket! Ezt el is felejtetem!

  • 14. Queanmargareth hozzászólt ekkor: 2011. október 3., hétfő, 10:15
    Válaszolok

    nem csak a mars térieket!az egesz város kereskedöit!A sok utfelbontással.

  • 13. Queanmargareth hozzászólt ekkor: 2011. október 3., hétfő, 10:14
    Válaszolok

    feledékeny a mi lacink,a nyugdijasok 13.havijának elvételét ki is szavazta meg?ennyire feledékeny vagy lacikám?

  • 12. plusz hozzászólt ekkor: 2011. október 3., hétfő, 10:08
    Válaszolok

    “ma a kormány a szegényektől vesz el és a gazdagoknak ad.” nyilatkozta Botka a Vasárnapi Híreknek: http://www.vasarnapihirek.hu/fokusz/mszp_polgarmester_fidesz_botka_orban
    Ő, vajon kiktől vett el? Pl. a régi Mars téri kereskedőket tette tönkre! Szegeden egy épkézláb munkahelyet nem teremtett! Akkor miről beszélünk?

  • 11. cvu hozzászólt ekkor: 2011. október 3., hétfő, 10:07
    Válaszolok

    Ideje lenne végre tisztán látni a Mars tér ügyében. Ehhez itt egy kis segítség:

    http://5mp.eu/web.php?a=unio&o=MFKHimdQ9v

  • 10. plusz hozzászólt ekkor: 2011. október 2., vasárnap, 14:02
    Válaszolok

    No, milyen ügyvédre hallgasson? ifj. Szilágyira? Vicces lenne! A Nagy Zsoltra, az még jobban, hiszen tudtommal annak idején a kaotikus bérleti szerződéseket ő készítette elő Katona idején! Ezekkel a szerződésekkel lesz még problémája. Szurkolok Erdeinek, de nehéz dolga lesz!

  • 9. einstand hozzászólt ekkor: 2011. október 2., vasárnap, 09:08
    Válaszolok

    Botika valamit makogott pénteken, hogy a “fidesz szentély” miatt Póda megütheti még a bokáját. Lássuk, mit lép? Vagy csak a levegőbe beszél? A Piac takarításának átszervezése a városi 100%-os takarító cégnek az bezzeg nem kerül asztalra.Egy kis matek az egész,hogy mi mennyibe kerül.

  • 8. párizsi hozzászólt ekkor: 2011. október 2., vasárnap, 08:44
    Válaszolok

    Javasolom a fiatalembernek, hogy még a levegővételeit is előrre egyeztesse le a jogi képviselőjével.

  • 7. menő hozzászólt ekkor: 2011. október 1., szombat, 19:16
    Válaszolok

    Tartsd távol magad Pódától.

  • 6. vászolyi hozzászólt ekkor: 2011. október 1., szombat, 19:14
    Válaszolok

    Öcsi jól nézd meg mit írsz alá, mert sokat fogsz bíróságra járni…

  • 5. blog hozzászólt ekkor: 2011. október 1., szombat, 09:58
    Válaszolok

    Szegény Erdeire hamarosan rá fog dőlni az egész rendszer Pusztai baromságai miatt – dózerolás, garázdaság, stb…

    Várjátok csak ki, már csak pár hét van hátra.

  • 4. N.P- hozzászólt ekkor: 2011. október 1., szombat, 05:58
    Válaszolok

    “Erdei hozzátette, jelenleg öt tételt kifogásol a polgármester, ezek közül kettő már ki van javítva,..” – tehát igaza volt Botkának!

  • 3. értelmiségi hozzászólt ekkor: 2011. szeptember 30., péntek, 22:28
    Válaszolok

    Mellesleg mit tekint át?Helyettesként nyilván látta a szerződéseket,mégis csak annyira futotta,hogy azzal a szerencsétlen idős asszonynak öntögette ki a paprikáját a kukába teljesen jogszerűtlenül.Akkor a Nagy majdnem kirúgta és lám….Biztos nagyon alkalmas cégvezetésre.

  • 2. értelmiségi hozzászólt ekkor: 2011. szeptember 30., péntek, 21:36
    Válaszolok

    Félszeműek között kecskére káposztát

  • 1. Zsebi Baba hozzászólt ekkor: 2011. szeptember 30., péntek, 21:34
    Válaszolok

    Sok sikert.

Ugrás az oldal tetejére