Magyarországra érkezett a czestochowai Fekete Madonna hiteles másolata

Magyarországra érkezett a czestochowai Fekete Madonna hiteles másolata. A kegyképet, amely a pálosok adománya, a kormány nevében Hoffmann Rózsa (KDNP) oktatási államtitkár fogadta a zsúfolásig telt Szent István-bazilikában csütörtök este.
Hoffmann Rózsa
kiemelte: a kormány és jelképesen az egész nemzet nevében veszi át a kegyképet, majd átadja a bazilika képviselőjének. Az oktatási államtitkár, köszönetet mondva a lengyel népnek, úgy fogalmazott:
Szűz Mária
mindig megvédte az országot, akkor is, amikor az hangzott el, hogy levette róla kezét.
Lukács Tamás
, az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottságának kereszténydemokrata elnöke
II. János Pál
pápa alakját felidézve kiemelte: a kereszténység mindig összekötötte és összeköti a lengyel és a magyar népet.
Rubovszky Csilla
, az V. kerület alpolgármestere, a KDNP budapesti alelnöke úgy fogalmazott: nagy megtiszteltetés, hogy a lengyel katolicizmus jelképe a bazilikába kerülhet. Szintén köszönetet mondott a lengyel népnek és a pálosoknak, hogy a képet Magyarországnak ajándékozták.
Stágel Bence
, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség elnöke a szervezet közreműködésével rendezett ünnepség előtt az MTI-nek kiemelte: a magyar-lengyel barátság olyan évszázados szövetség, amelyhez minden nemzedék hozzátette a maga részét. Most a fiatal nemzedéken a sor, hogy a felmenőktől átvéve a stafétabotot, a magyar-lengyel barátság ápolója és élő köteléke legyen. "Mindannyian tudjuk, hogy az igazi változásokhoz és hazánk megújításához lelki megújulásra is szükség van" - fogalmazott a KDNP országgyűlési képviselője. Az ünnepségen részt vett
Roman Kowalski
, Lengyelország budapesti nagykövete és
Szili Katalin
korábbi házelnök, független országgyűlési képviselő, valamint több fideszes és kereszténydemokrata országgyűlési képviselő. A csütörtöki rendezvényt lengyelországi zarándoklat előzte meg, amelyen a második világháború kitörése előtti utolsó czestochowai magyar zarándoklatra emlékezett az a több mint 600 tagú csoport, amely Budapestről hétfőn indult útnak.
Snell György
, a székesegyház plébánosa az MTI-nek korábban elmondta: a fatáblára festett Madonna képének másolatát az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend tagjai, a pálosok készítették el Czestochowában, és Magyarországra küldésével a lengyel és a magyar nép barátságát szeretnék kifejezésre juttatni abból az alkalomból, hogy július 1-jén Lengyelország veszi át Magyarországtól az EU soros elnökségét. A kép Szűz Máriát ábrázolja a kis Jézussal. Az alkotás a melléknevét onnan kapta, hogy megpróbálták megégetni, amitől megfeketedett.