Lévay Szilveszter Nemzetközi Musical Énekverseny Palicson

2011. június 30., csütörtök • Cikk nyomtatása • Küldés e-mailben

A szabadkai Jadran színpadán tegnap megkezdődött tegnap a Lévay Szilveszter Nemzetközi Musical Énekverseny középdöntője. A rendezvény neve még bizonyára sokak számára ismeretlenül cseng, lévén, hogy a versenyt idén első alkalommal rendezik meg, de háromévenkénti megszervezésével hagyományt kívánnak teremteni – olvasható a Vajdaság Ma hírportálon.

A nem mindennapi ötlet a Budapesti Operettszínház által fogalmazódott meg, akik – hasonló kezdeményezésre – a Nemzetközi Lehár Ferenc Operett Énekversenyt Komáromban, a Kálmán Imre Nemzetközi Karmesterversenyt pedig Siófokon, a névadók szülővárosában rendezik meg. Mivel a musical szakma világszínvonalú sikereket elért magyar legjobbja, Lévay Szilveszter szabadkai születésű, így ennek az irányzatnak a megmérettetését Szabadkán bonyolítják le a szervezők. A rendezvény létrejöttéhez a Budapesti Operettszínház, a Szabadkai Népszínház, a Népkör Magyar Művelődési Központ és Szabadka város járult hozzá.
A verseny célja, hogy lehetőséget adjon a különböző országokból érkező tehetséges fiatalok megmérettetésére, elsősorban a világhírű zeneszerző, Lévay Szilveszter művei által. Az elődöntők kilenc helyszínen, többek között Budapesten, Münchenben, Tokióban és Szöulban zajlottak, míg Szabadkára, az elődöntőbe jelentkezett csaknem 300 jelöltből a középdöntőbe mindössze 47 versenyző jutott, akik közül 44-en jelentek meg a szabadkai megmérettetésen.
A középdöntők három fordulóban zajlanak, amelyeken férfi és női főszerepeket, vagy karakterénekeket adhatnak elő a mezőnyben startolók.
A középdöntő tegnapi megnyitóján Lévay Szilveszter is intézett néhány kedves szót az érdeklődőkhöz. Amint azt kiemelte, a versenyen is a közönség a legfontosabb, hiszen a dalokat nekik írják és adják elő azzal a céllal, hogy néhány órára elvarázsolják őket, örömüket leljék a zenében és gazdagabbá tegyék az életüket. A musical műfaja nem túl populáris nálunk. Lévay Szilveszter szerint ezen változtatni kell. Szabadka kulturális tradíciója nagyon erős. Ezzel a kezdeményezéssel hozzá szeretnének járulni ahhoz, hogy a szabadkai közönség érdeklődését is felébresszék e műfaj iránt.
A Nemzetközi Musical Énekverseny középdöntőjének harmadik fordulója ma befejeződik. A versenyzőket négytagú zsűri bírálja el, a döntő pedig szombaton lesz Palicson, a Szabadtéri Színpadon. A legjobb versenyzőket értékes nyereményekkel díjazzák. A harmadik díj kétezer, a második háromezer, az első díj pedig ötezer euró pénzjutalommal jár, de a díjazottak emellett értékes tárgyjutalmakat és kiemelkedő szakmai díjakat is kapnak – felléphetnek a Budapesti Operettszínázban. Nem utolsó sorban, Lévay Szilveszter is különdíjat oszt majd az általa választott legjobb musical énekesnek.
A fináléban a versenyzők egy szóló énekszámmal, egy duettel és egy, a musical irodalomból szabadon választott számmal mérettetnek meg. A gálaműsoron nemzetközi sztárvendégek és a Budapesti Operettszínház Zenekara is közreműködik. A péntek esti döntőre még kaphatók a jegyek. A zsűrinek nehéz dolga lesz, hiszen a mezőny már most, a középdöntőben is nagyon erős. A péntek esti gála pedig egyedülálló alkalmat nyújt a szabadkaiak számára, hogy kissé közelebb kerüljenek a musical műfajához. Az est színvonala és a változatos versenyprogram – melyben főként a Lévay Szilveszter által szerzett musical számok csendülnek fel – garantáltan remek szórakozást kínál a nagyérdeműnek.

Ugrás az oldal tetejére

Hozzászólások

Eddig nem érkezett hozzászólás. Szóljon hozzá!

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


Kattintson ide a kép beszúrásához.

A SZEGEDma.hu tekintettel van a személyiségi jogokra, elutasítja a gyűlöletkeltést és az uszítást. Kérjük, tegyen így Ön is, hiszen a hozzászólást saját felelősségére írja!
Ön a(z) 38.107.179.220 IP címről szól hozzá.

Ugrás az oldal tetejére