Közélet

Javítják Gutenberg titokzatos nyomvályúit + FOTÓK

Javítják Gutenberg titokzatos nyomvályúit + FOTÓK

2011. június 14., kedd
Javítják Gutenberg titokzatos nyomvályúit + FOTÓK
Elkezdték a Gutenberg utca burkolatának javítását a kivitelezők, ám a munkálatokat végző cégek között még mindig nincs tisztázva a felelősség eloszlása. A tervek szerint 2011. július közepén végeznének a javítással. Elsőként a SZEGEDma.hu hívta fel a közvélemény figyelmét a tönkrement díszburkolatra, majd több cikken keresztül foglalkozott az üggyel. Az első botrány az utcára tervezett fejlesztésekkel kapcsolatban már 2008 júliusában felütötte a fejét, amikor a város különböző csatornáin keresztül elkezdte kommunikálni a védett japánakác fasor cseréjének szükségességét, aminek a visszásságaira, s politikai háttéralkuira főként a Védegylet próbált rávilágítani. (Ekkor még nem kapcsolták össze a fakivágást az Árkád-projekttel és a hozzá vezető szép, új díszes Gutenberg utcával.) A munkálatok fakivágással kezdődtek el. A Gutenberg utca védett fasorát végül a heves civil tiltakozás ellenére 2010 márciusában teljes egészében kivágták, pedig még az akkori alpolgármester, Nagy Sándor is azt ígérte, hogy az utca egyes szakaszán megtartják a 40-60 éves értékes fákat.

Felgyorsult munka, kampányzárásra időzített átadás

Az építési munkák májusban el is kezdődtek, majd augusztusban hetekre leállt az építkezés, így e beruházásnál is borítékolható volt a legalább egy hónapos késés. Az utca átadásának eredeti időpontja 2010. szeptember 1. lett volna, de még novemberben is érkeztek szerkesztőségünkbe felháborodott levelek, hogy a több hónapos csúszást a közeledő önkormányzati választás miatt hajnali zajos munkákkal igyekeznek behozni. A mintegy 400 milliós beruházást végül sikerült befejezni, s a választási kampány zárása előtt, színes műsorral, optimista beszéddel adta át azt a szegedieknekBotka László polgármester.

Kamukommunikáció a tönkrement kövekről

Az utca azonban egy hónap alatt tönkrement, nem bírta el a gépkocsiforgalmat, amint 2011 januárjában elolvadt a hó, portálunk fotókkal együtt be is mutatta olvasóinak a tönkrement díszburkolatot. És a városházi szelek annak rendje és módja szerint a már jól bevált kommunikációs forrásokon próbálták menteni a menthetőt. Megszületett az a teória, amit bizonyos újságok vagy rejtélyes, névtelen internetes hozzászólók terjesztettek, hogy egy éjszaka alatt ment tönkre az út, mert egy eltévedt többtonnás kamion végighajtott a Gutenberg utcán. Ezért a SZEGEDma.hu amatőr kárfelmérő csapata kénytelen volt ismét a helyszínre menni, és egzakt mérésekkel bebizonyítani, hogy a díszburkolatban keletkezett nyomvályút bizony a személyautók kerekei okozták, tehát valami nagyon el lett baltázva a fektetésnél. (Április 1-i vidám cikkünkben pedig az utca funkciójának és a padok számának arányát boncolgattuk.) Na de minden jó, ha a vége jó – tartja a mondás. A mai napon elkezdődött a térburkolat garanciális javítása, amit természetesen portálunk kritikusai nyomon követnek majd, mint ahogy annak eredményét is ellenőrizni fogják több alkalommal a SZEGEDma.hu amatőr kárfelmérői.

A javítás ütemezése és a forgalmi rend

Az első ütemben, június 14-től a Gutenberg utca Tisza Lajos körút – Bólyai utca közötti szakaszán zajlik a burkolat helyreállítására, az autós forgalom – a burkolat alapjának végleges megszilárdulását követően – a tervek szerint július 2-től használhatja ismét az utca ezen szakaszát. A második ütemben a Gutenberg utca Bólyai utca – Jósika utca közötti szakaszán javítják a burkolatot, ezt az utcaszakaszt várhatóan július 9-től használhatja majd újra a forgalom. A harmadik ütemben a Bólyai utca – Gutenberg utca kereszteződésében kerül sor a javítási munkákra, az átmenő forgalom előre láthatólag július közepétől hajthat be ismét az utcába. A helyreállítási munkák ideje alatt az egyes szakaszokat a fenti ütemezés szerint teljesen lezárják, míg a Gutenberg utca Bólyai utcai, illetve Jósika utcai kereszteződésben félpályás útszűkületre kell számítani. Kerékpárral az utcába a helyreállítás idejére behajtani nem lehet, a kerékpárokat csak tolni lehet a járdákon. Az úttestet és a parkolókat a javítási munkák ideje alatt nem lehet használni, a lezárt szakaszokon az épületek belső udvaraira a gépkocsival történő behajtás nem lesz lehetséges. Parkolni az utca szabad szakaszain, illetve a környező utcákban lehet majd. A belső udvarokban parkoló autósok számára az utca szabad szakaszain a kivitelező parkolási lehetőséget biztosít. A Gutenberg utca az átadáskor:A Gutenberg utca az átadás után:Javítások a Gutenberg utcában:

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.