Rendőrkézen a háromdimenziós térkép rongálója

Elfogta a rendőrség azt a 16 éves helybeli fiút, akit az elmúlt egy hónapban háromszor is megrongálta a hódmezővásárhelyi Kossuth téren felállított háromdimenziós térképet több százezer forintos anyagi kárt okozva – tájékoztatott Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
A felderítést nagyban segítette a közelmúltban a belvárosba telepített térfigyelő kamera rendszer is. A 16 éves fiú a miniatűr épületek egy-egy darabját törte le brutálisan és vitte magával. A legutóbbi bűncselekmény hétfőre virradó éjszaka történt, ekkor a kerámiatérképen lévő városházát ábrázoló makett tornyát törte le a fiatal fiú, aki csak ezzel a cselekményével százezer forintot meghaladó kárt okozott. A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság a térfigyelő kamerák felvételeinek elemzése alapján állapította meg a bűncselekmény elkövetőjének személyazonosságát, akit tegnap elő is állítottak. A nyomozók törvényes képviselőjének és védőjének jelenlétében gyanúsítottként hallgatták ki, azonban a vallomástételt megtagadta. A rendőrök kérdéseire annak ellenére sem volt hajlandó válaszolni, hogy a nyomozók a letört tornyot a makettől néhány száz méterre a virágágyásban elásva megtalálták. Az adatgyűjtés során a vásárhelyi rendőrök azt is kiderítették, hogy a fiatalember a bűncselekményt követően felmászott egy villanyoszlopra, ahonnan levett egy nemzeti színű zászlót, majd azt is kettétörte. Tettét erősen ittas állapotban követte el. Ellene rongálás miatt indult büntetőeljárás a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányságon, a pontos kárérték megállapítása még folyik. Mint ismert, a belvárost ábrázoló háromdimenziós térképet jótékonysági adományokból a vásárhelyi Rotary Club állította fel a Kossuth téren tavaly november végén.