Botka László, a Hegylakó


Szeged polgármestere, Botka László az MSZP egyik legismertebb arca, így a politikai porondon igazi celebnek számít, akiről szinte hetente jelennek meg újságcikkek. A SZEGEDma.hu most egy átlagos, rivaldafényen kívül élő Botka Lászlóval készített interjút.
– Látom a fényképeiből, amit nekünk küldött, hogy idilli környezetben, hegyvidéken él, erre utal a Hegylakó beceneve?
– Igen, itt élek Budapest második legmagasabb hegyén, a Hármas Határhegy tetején. Remetének is becéznek, mivel a civilizáció 6 km-re lakozik innen. A BKV 14 éve megszüntette a buszjáratot, mivel nem tartotta kifizetődőnek (öt család nem család). Az idősebb kirándulók is elmaradnak emiatt, így egyre kevesebben láthatják e gyönyörű helyet, ahonnan egész Budapest látható. Szabadidőmet is itt töltöm a hegyen, a természetben, mivel abban még sohasem csalódtam!!!
– Mivel foglalkozik?
– Sok helyen dolgoztam szakmunkásként, zömében karbantartóként, gondnokként. Többéves munkakeresés után, jelenleg közcélú munkásként végre elhelyeztek egy bölcsődébe karbantartónak. Sajnos csak határozott idejű munkaszerződéssel,2011. február 28-ig. Utána csak a szerencse segíthet rajtam, mivel korom miatt az elhelyezkedés szinte lehetetlen.
– Mennyire elégedett életével, vannak még álmai, amit meg akar valósítani?
– Az életemmel nem egészen vagyok megelégedve, elég sok gond terheli vállamat, ami nem csak az én hibámból adódik. Egyszerű álmaim vannak, többek közt egy stabil munkahely és egy állandó társ, akit remélem most meg is találtam. Élettársam, akivel 12 évig éltem együtt jóban-rosszban, tavaly májusban elhunyt, sajnos sok rendezetlen körülményt hagyott rám. Jelenleg is bejelentetten ugyan, de jogcím nélküli lakosként tartózkodom a vagyonkezelő által fenntartott lakásban. Előző házasságomból van két felnőtt gyermekem, akik saját életüket élik, ritkán találkozom velük.
– Nem gondolt arra, hogy beleássa magát a politikába?
– Nem politizálok, habár a névrokonság miatt talán ezt kellene tennem. Ügyintézések során elég sokszor szóba kerül a „rokoni” kapcsolatom a politikus
Botka Lászlóval
, és konkrétan rá is kérdeznek, hogy rokona vagyok-e Szeged polgármesterének. Válaszom: én vagyok, de csak másodállásban!!!
– Ismeri Szegedet, tervezi, hogy ellátogat városunkba?
– A városukban legutoljára a 80-as években jártam egy kiállításon, ahol az OFOTÉRT pavilonját rendeztük be. Szabadidőnkben felfedeztük az önök csodálatos városát, szívesen elmennénk újra, de sajnos az anyagi helyzetünk ezt nem teszi lehetővé.
