Zsákmányával kezében csípték el a tolvajt

Egy belvárosi lakóházból kilépő férfit igazoltattak a rendőrök hétfőn hajnalban, akiknek gyanússá vált a személy, kezében egy utazótáskával és saválló lemezzel. Gyanújuk beigazolódott, mert az utazótáskából porcelán tárgyak, szobrok, pezsgők és egyéb más értéktárgyak kerültek elő, ruházatának átvizsgálásakor pedig jellegzetesen betöréshez használt eszközöket találtak nála – tájékoztatott Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
Kiderült, hogy a lakóház – ahonnan kilépett – pincéjében 5 tárolóhelyiség fel volt törve, és a nála talált tárgyak ezekből származnak. Időközben az is kiderült, hogy még további helyiségbe is be akart jutni, azonban az ajtó felfeszítéséhez használt eszköz eltörött, így ez nem sikerült. A 38 esztendős férfi egyébként nem ismeretlen a hatóságok előtt, hiszen büntetett előéletű, többszörös visszaeső. Gyanúsítotti kihallgatását követően a rendőrség őrizetbe vette őt.