Hamarosan kezdődik Szeged hagyományosan legnépszerűbb kispályás labdarúgó tornája, a Kék Mókus Kupa. Az idei futballfiesztára 51 csapat nevezett, a sorsolást pedig péntek kora délután tartották az újszegedi sportcsarnokban.
November 27-én a selejtezőkkel veszi kezdetét Szeged legnépszerűbb kispályás labdarúgó tornája, a Kék Mókus Kupa. A rangos megmérettetés selejtezőmérkőzéseire november 27-28-án, december 4-5, 11-12 és 18-19-én kerül sor, míg a döntők december 30-án lesznek a Városi Sportcsarnokban. A selejtezőkre a Városi Stadion Etelka sori pályáján, a Deák Ferenc Gimnázium tornatermében és a Városi Sportcsarnokban kerül sor. Idén összesen 51 csapat nevezett a rangos viadalra, amely tulajdonképpen csak eggyel marad el a tavalyi jelentkezők számától.
Páger Zoltán
szervező a sorsolás során elmondta, hogy a nyílt, pénzdíjas kategóriában kicsit ugyan több jelentkezőre számítottak, de így is szép számmal jelentkeztek a megmérettetésre. A Nyílt, vagyis profi kategóriában két csapatot emeltek ki, a Varga Pincét és a Gól Söröző-Együtt Szegedért csapatát, amelyeket külön csoportba raktak. A sorsolást kategóriánként végezték, a csapatokat elhelyezték egy urnába, majd onnan húzták ki a csoportok szereplőit.
Tekintse meg a Kék Mókus kupa sorsolását:
| "A" csoport | "B" csoport |
| 1. Együtt Szegedért Egyesület | 1. SZAK Öregfiúk |
| 2. Első Beton | 2. Dózsa György Old Boys |
| 3. Hódmezővásárhely | 3. Ficak +45 |
| "A" csoport | "B" csoport |
| 1. Bakelitbolt | 1. Tápai-Topogó O'neill Team |
| 2. Silstar | 2. Szegedi Vízmű |
| 3. Első Beton | 3. Ficak 35+ |
| 4. Charlton FC | 4. AS Lanerossi |
| 5. Ságvári | 5. Fit World |
| "A" csoport | "B" csoport |
| 1. Gól Söröző-Együtt Szegedért | 1. Varga Pince |
| 2. Lochner Kft. | 2. Aranylábúak Kisszállás |
| 3. Jan-Ker Kft. | 3. Young Boys |
| 4. TEAM | |
| "A" csoport | "B" csoport |
| 1. Tápé E.S.K. | 1. RET FC |
| 2. Bakelitbolt.hu | 2. Memories |
| 3. Vörös kakas | 3. Jóker lottózó |
| 4. Fit World-O'neill team | 4. Tisza Volán |
| "C" csoport | "D" csoport |
| 1. Catenaccio | 1. Pivo Vár |
| 2. Szeged Étterem | 2. Blues Kert |
| 3. Fapuma | 3. Quadratech Kft. |
| 4. Zsombó Sprint SE | 4. Silver |
| "E" csoport | "F" csoport |
| 1. Eurolakk | 1. Tancsik Team |
| 2. Frankcity | 2. Laczkó-B Bt. |
| 3. Football Fanatics | 3. Hársfa söröző |
| 4. Micro Meat Kft. | 4. Szegedi K&F Kft. |
| "G" csoport |
| 1. Corso Cafe |
| 2. Pizzatorony-SZVSE |
| 3. Szeged Juniors |
| 4. Center lottózó |