Közélet

Fellegi: Szeged is profitálhat az Új Széchenyi Tervből

2010. október 1., péntek
Fellegi: Szeged is profitálhat az Új Széchenyi Tervből

A választások után a kormánynak tárgyalnia kell az önkormányzatokkal, többek között a közszolgáltatások és a közművek jövőjéről – közölte Fellegi Tamás pénteken Szegeden, amikor B. Nagy Lászlóval, a Fidesz polgármesterjelöltjével egyetemistákkal találkozott a Reök kávézóban.

Fontos kérdés például, hogy önkormányzati kezelésben maradjanak-e az egészségügyi és oktatási intézmények – mondta

Fellegi Tamás

, a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot irányító politikus. A közművekkel kapcsolatban is lépésekre van szükség: az országban több száz vízmű működik több száz különböző árképzéssel. „A kormány a kétharmados felhatalmazás birtokában egyetlen tollvonással is hozhatna döntéseket az önkormányzatokat érintő ügyekben, de demokráciában nem szabad, s nem érdemes ilyet tenni” – fogalmazott Fellegi. Szerinte a Fidesz előreláthatólag megnyeri az önkormányzati választásokat, így ha mindenben nem is lesz egyetértés a helyhatóságok és a kormány között, a főbb célokat tekintve „harmónia” várható. A kormány eltökélt szándéka, hogy megszorítások nélkül legyen úrrá a gazdasági nehézségeken, hiszen ahogy a politikus fogalmazott: megszorításokból nem lesz munkahely és nem lesz adóbevétel sem. A miniszter kijelentette: bár a források szűkösek – a 2007-2013-as uniós költségvetési ciklusban rendelkezésre álló 8 ezer milliárd forintból az időarányos 3-3,5 ezer milliárd forint helyett csupán 1800 milliárd forint használható még föl –, azokra a fejlesztésekre, melyekre valóban szükség van, lesz pénz. „Az igazán fontos projektek ötleteit azonban helyben kell kitalálni” – tette hozzá.

A kormány határozott szándéka, hogy az Új Széchenyi Terv keretében jelentős fejlesztési lehetőségeket biztosít az önkormányzatok számára a megjelölt hét prioritási irányban, különösen a „zöld gazdaság” és az energiatakarékosság vonatkozásában. „Biztos vagyok benne, hogy Szeged és környéke is jelentősen profitálhat ebből. Szó van itt például a szuperlézer projekt végig viteléről, melynek támogatásáról

Orbán Viktor

miniszterelnök is beszélt” – mondott példát Fellegi. Szegedi egyetemisták is kérdezhettek a minisztertől és a polgármesterjelölttől a rendezvényen. Egyikük felvetette, hogy a friss diplomások sok esetben nem is a magasabb fizetés reményében hagyják el az országot, hanem azért mert „süket fülekre találnak” bármilyen problémát vetnek fel. Fellegi szerint ez részben az ország morális állapotával függ össze, hiszen bizonyos dolgok egyáltalán nem a pénzen múlnak. Egy másik diák kérdésére kifejtette a környező országok irányába tervezett kormányzati lépéseket, melyek között határokon átnyúló vállalkozásfejlesztési, illetve energetikai programok is vannak.

B. Nagy László

fideszes polgármesterjelölt emlékeztetett arra, hogy míg Szeged szeret régióközponti szerepben tetszelegni, addig Románia vagy akár Szerbia is megelőzheti a napfény városát, ha nem lépnek fel kezdeményezőleg. Szerinte a város tudományos potenciáját mindenképp jobban kell hasznosítani. Fellegi Tamás miniszter egyetértve B. Naggyal elmondta, hogy Budapesten kívül Szeged az az egyetlen egyetemi város, ahol több tudományágban is kiemelkedő a képzés, s ezt a szerteágazó tudást igenis kamatoztatni kell gazdasági téren is.

Vágólapra másolva!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.