Ismét jön a Baka István versmondó verseny

2010. szeptember 17., péntek • Cikk nyomtatása • Küldés e-mailben

A szegedi székhelyű Baka István Alapítvány, a Kép-Szín-Ház Alapítvány és a Koch Sándor Tudományos Ismeretterjesztő Társulat ismét meghirdeti középiskolás és felnőtt kategóriában a Baka István vers-, énekelt vers- és prózamondó versenyt „Én itt vagyok ‒ üzenet Új-Huligániából” címmel.

A találkozót ezúttal kétnaposra tervezik. A verseny másnapján a résztvevőknek lehetőségük lesz a zsűritagok által vezetett elmélyültebb műhelymunkára, a Baka-életmű rövid, összefoglaló áttekintésére, egy közös szegedi sétára valamint kötetlen beszélgetésre, ismerkedésre, jó kapcsolatok kialakítására egymással, az alapítvány és a Baka-család tagjaival.
Mindenkit szeretettel várnak, bárhol lakik Magyarország határain innen vagy túl!
A távolabb lakó versenyzőknek ingyenes szállást és szerény étkezést is biztosítunk. (Vasárnapi szállást és étkezést csak az igényelhet, aki részt vesz az aznapi, 14 óráig tartó műhelymunkában.) A külföldről érkezők útiköltség-támogatást is kapnak.

A nevezés feltételei:

# Nem hivatásos vers- és prózamondók jelentkezhetnek, akik betöltötték 14. életévüket, és befejezték általános iskolai tanulmányaikat.
# A versenyzőknek
‒ egy költeményt vagy prózát az egyetemes magyar irodalomból,
‒ egy Baka István-művet
‒ valamint egy Baka István által magyarra fordított alkotást kell megtanulniuk.
# Egy-egy mű előadása nem haladhatja meg a 3 percet.

A döntő helye és időpontja: Grand Café Mozi és Kávézó (6720 Szeged, Deák Ferenc utca 18.), 2010. november 27-28.
Jelentkezési határidő: 2010. október 1.

Jelentkezési lap és program megtalálható ITT.

Érdeklődni a BAKA ISTVÁN ALAPÍTVÁNY munkatársainál lehet:
Baka Istvánné: 62/630-286; 20/254-1772
Dr. Tényi Jánosné: 62/635-281, 30/857-2218;
e-mail:
cím: 6723 Szeged, Molnár u. 4.

A program részleteiről a jelentkezőket e-mailben, folyamatosan tájékoztatják.

Ugrás az oldal tetejére

Hozzászólások

Eddig nem érkezett hozzászólás. Szóljon hozzá!

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


Kattintson ide a kép beszúrásához.

A SZEGEDma.hu tekintettel van a személyiségi jogokra, elutasítja a gyűlöletkeltést és az uszítást. Kérjük, tegyen így Ön is, hiszen a hozzászólást saját felelősségére írja!
Ön a(z) 38.107.179.217 IP címről szól hozzá.

Ugrás az oldal tetejére