A bíróság alelnöke a Mars téri perekről


Hetek óta a szegedi piac átépítésével kapcsolatos botrányok borzolják városunk közéletét. Kérdés, megkaphatja-e Szeged az EU-s pénzt vagy nem, hiszen az NFÜ több szabálytalanságot fedezett fel a pályázat körül. Egyike ezeknek, hogy több per is folyik a Mar tér kapcsán, így „nem tiszta” a terület. A peres ügyekkel kapcsolatban felkerestük a városi bíróságot, ahol Cseh Attila elnökhelyettes egy levélben tájékoztatta munkatársunkat.
Tájékoztatás a Csongrád Megyei Bíróság Sajtószóvivőjétől
A Szegedi Városi Bíróságon jelenleg folyamatban lévő, megismételt polgári peres eljárással kapcsolatban – melyben a felperes Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata, alperesek pedig a Szeged, Mars téri érintett kereskedők – az alábbi tájékoztatást adom az ügy jelenlegi állásáról: A megismételt eljárás során a felperesi Önkormányzat a keresetétől – mely eredetileg terület birtokba adására irányult – elállt, az alperesek azonban nem járultak hozzá a per megszüntetéséhez, sőt többirányú viszontkeresetet terjesztettek elő. Az alperesek viszontkeresetei akként összegezhetők, hogy azok elsődlegesen az eredeti állapot helyreállítására irányulnak, ennek elutasítása esetére annak megállapítását kérik, hogy a felépítmények a peres eljárás időtartama alatt jogszerűtlenül kerültek elbontásra. Egyes alperesek viszontkeresetükben kérik annak megállapítását is, hogy a pavilonok tulajdonosait földhasználati jog illette meg, illetve, hogy a pavilonok birtoklására, rendeltetésszerű használatára és az elfoglalt terület használatára a jogosultságuk fennáll. Az egyik alperes viszontkeresetében annak megállapítását is kéri, hogy a felperes a pavilon rendeltetésszerű használatának megakadályozásával folyamatosan birtoksértést követett el, és kéri, hogy a bíróság ettől a jövőre nézve a felperest tiltsa el. Szeged, 2010. évi augusztus hónap 24. napján
Tisztelettel: dr. Cseh Attila a megyei bíróság elnökhelyettese sajtószóvivő