Szült, de nincs újszülött?

A Szentesi Rendőrkapitányság egy június eleji feltételezett szülés körülményeit vizsgálja közigazgatási eljárás keretében - írja a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóközleménye.
A rendőrség adatai szerint egy szegvári fiatalasszony június elején megszült, ám mivel elmondása szerint az újszülött nem élt, így a település külterületén elásta. Arra, hogy állapotos volt és szült, mintegy két héttel később, június közepén derült fény, amikor az asszony rosszul lett és szakorvoshoz fordult. A rendőrség a bejelentést követően keresni kezdte az újszülöttet, ám az asszony a pontos helyszínt nem tudta megmondani, így a szentesi rendőrök a polgárőrök bevonásával nagy területen, valamennyi szóba jöhető helyszínen terepkutatást végeztek, ez azonban eredményre nem vezetett, az újszülött holtteste nem került elő. Ráadásul a tudomásra jutásig eltelt hosszabb idő és az ebben az időszakban gyakori esőzés is a sikeres megtalálást hátráltatta. A rendőrség tanúkat hallgatott meg, továbbá több pszichológust is bevont az eset körülményeinek tisztázására. A Szentesi Rendőrkapitányságon a közigazgatási eljárás orvosszakértő bevonásával folyamatban van.