Péntek: Mátyás, a sosemvolt királyfi

A pénteken kezdődő Nándorfehérvári emléknapok keretében vetítik Alsóvároson Mátyás, a sosemvolt királyfi című filmet, amely Hunyadi Mátyás trónra kerülésének történetét meséli el. A Szegedi Várjátékok keretében kezdődnek el pénteken a Várszínházi esték, a Thealter Nemzetközi Színházi Fesztivál több izgalmas előadással is várja a nézőket, és a kübekházi operett-faluba látogat el a Közéleti Kávéház közönsége.
V. Nándorfehérvári emléknapok
Pénteken kezdődnek és vasárnapig tartanak az immár hagyományos
Nándorfehérvári emléknapok
Alsóvároson. Pénteken 17órakor a
Ferences Kolostorban
(Mátyás tér. 6.)
Történelmi emlékülést
tartanak. Ez évi meghívott fő előadó
Stenczinger Norbert
hadtörténész, aki
Hunyadi János hadjáratairól
tart előadást. Az
Alsóvárosi Kultúrházban
(Rákóczi u.1.) 19 órakor filmvetítés:
Mátyás, a sosemvolt királyfi
- a Duna Televízió által készített film
Hunyadi Mátyás
trónra kerülésének történetéről. A programok látogatása ingyenes.
Várszínházi esték
A Szegedi Várjátékok
keretében kezdődnek el pénteken, és augusztus 1- ig tartanak a
Várszínházi esték
a
Móra-parkban, a Várkertben
. Pénteken 21 órakor
Goldoni: Legyezőcímű vígjátékát láthatják a
Kecskeméti Katona József
színház színművészeinek előadásában. Jegyár: 2000 Ft. A Várszínházi esték részletes prgramját a
www.szegedivarjatekok.hu/?p=35
oldalon olvashatják.
20. Thealter Nemzetközi Színházi Fesztivál
Pénteken a
Thealter Nemzetközi Színházi Fesztiválon
a
Régi Zsinagógában
19 órakor a
Fészek Színház
(Gárdony) előadását láthatják:
Cziczó Attila: FÉM- abszurd dráma szünet nélkül. (
Ekisfeszt Akadémia
program!)
Ugyanitt
23 órakor
Bicskei Zsuzsanna(Románia):
Abzu – Mélység, s aki ott csak hal
- szöveg és tánc kompozíciójú szólóestjére várják a közönséget. Más előadásokról és nap részletes programjáról a
www.thealter.hu/magyar/2010/program
oldalon olvashatnak
Közéleti Kávéház
Pénteken 16.30-kor
Kübekházán
(Polgármesteri Hivatal)
Látogatás az operett faluban.
Házigazda:
Molnár Róbert
polgármester. (Indulás: Mars tér 15.30-as kübekházi busszal.)
A Somogyi-könyvtár programjai
A Hangoskönyvtárban
pénteken 17 órakor
„ A lélek nyelve a betegség”
- előadás a
Vakok Klubja
keretében. Előadó:
Csányi Tamásné.
Az Északvárosi fiókkönyvtárban
pénteken 10-12 óráig
Kalandozások Meseországban
– mesefoglalkozás.
Az Odesszai fiókkönyvtárban
pénteken 10-12 óráig
Mit olvassak nyáron
? Könyvajánlás tiniknek népszerű ifjúsági regényekből és activity játék.
Pénteki moziműsorok
A Grand Café
mozi pénteken és szombaton
zárva tart.
A
Belvárosi mozi
pénteki műsora:
Zsigmond Vilmos terem:
14, 16, 18 órakor:
Shrek a vége, fuss el véle 3D
- színes, szinkronizált amerikai animációs családi film. Rendező:
Mike Mitchell
. 20 órakor:
Eredet
- színes, szinkronizált amerikai misztikus thriller, rendező:
Christopher Nolan.
Balázs Béla terem:
16.15-kor:
Eredet
- színes, szinkronizált amerikai misztikus thriller, rendező:
Christopher Nolan.
18.45-kor és 20.45-kor:
Szarul állnak a dolgok
- színes, feliratos belga-holland dráma, rendező:
Felix Van Groeningen.
Csőke József terem:
17 órakor:
Vigyázat ehető!
- a francia bioforradalom - színes, feliratos francia dokumentumfilm. Rendező:
Jean-Paul Jaud
. 19.30-kor:
Nem félünk a farkastól
- színes, feliratos cseh játékfilm, rendező:
Maria Procházková.
Péntek esti bulik
A Millenniumi Kávéházban
péntek este 7 órakor a
Blues Barátok
(Kecskemét-Szeged) koncertje lesz a Millenniumi Teraszán.
A JATE Klubban
pénteken 22 órakor
pénTRACK.
Házigazda: Dj. Varga B. Éjfélig a belépés ingyenes! A
Fészek Klubban
pénteken 20 órakor koncert:
Urbán Folklór
(gasztro-punk),
Crazy Dayz
.
Az Afrika Cafe-ban
pénteken 20 órakor
Electric Mix Party
.
Az Átrium Icon Café & Lounge-ban
péntek este
Egy csepp Mexikó
.
A Casablanca kávézóban
péntek este
Latin fever. Mon Shine - koktélparty
.
A Centrál Kávézó és Retro Clubban
péntek este
Rádió Plusz Party
.
A Jazz Kocsmában
péntek este
Black Rhythm Happening!