Megnyitották a 31. Vitorlázórepülő Világbajnokságot + FOTÓK

2010. július 25., vasárnap • Cikk nyomtatása • Küldés e-mailben
Fotó: Illés Tibor

34 ország pilótái Szegeden

vitorlazo_vb_it (12) Borús időben, de annál vidámabb hangulatban vonultak fel a szegedi Vitorlázórepülő Világbajnokság résztvevői és kísérőik a Kárász utcán, hogy a Városháza előtt ünnepélyes keretek közt hivatalosan is kezdetét vegye a verseny.

A mintegy 150 pilótát és népes kísérőiket a Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár zenekara vezette végig a sétálóutcán, miközben a televíziós tehetségkutatóból ismert Inzsöl Gyula kápráztatta el nemcsak a nézőket, hanem a pilótákat is, ahogy boszorkányos ügyességgel vezette végig kis modellgépét a menet előtt. A sokszínű felvonulás megmutatta, hogy a szegedi vb minden idők legnépesebb versengése. A Városháza előtt felsorakozott pilóták és kísérőik előtt a FAI himnuszának hangjaira felvonták a nemzetközi szövetség zászlaját, miközben a Széchenyi tér felett a Magyar Légierő két Gripen vadászgépe húzott át, tiszteletét téve a rangos nemzetközi megmérettetés résztvevői előtt.
A megváltozott időjárási helyzet miatt vasárnap még nem emelkedett a levegőbe a mezőny, de augusztus 6-ig még biztosan lesz legalább négy olyan nap, amikor a versenyzők teljesíteni tudják a kijelölt távot.

wgc2010_megnyito_it
Ugrás az oldal tetejére

Hozzászólások

Eddig nem érkezett hozzászólás. Szóljon hozzá!

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


Kattintson ide a kép beszúrásához.

A SZEGEDma.hu tekintettel van a személyiségi jogokra, elutasítja a gyűlöletkeltést és az uszítást. Kérjük, tegyen így Ön is, hiszen a hozzászólást saját felelősségére írja!
Ön a(z) 38.107.179.217 IP címről szól hozzá.

Ugrás az oldal tetejére