Halálos gázolás Vásárhelynél

Gépkocsi elé kanyarodó kerékpárost ütöttek el, aki a helyszínen belehalt sérüléseibe – tájékoztatott Tuczakov Szilvána, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
Halálos közlekedési baleset történt Hódmezővásárhely és Maroslele között a Batidai út közelében. Egy 56 esztendős hódmezővásárhelyi férfi kerékpározott Makó irányából Batida felé. Eddigi adataink szerint a bekötőúttól mintegy 500 méterre a kerékpáros balra akart kanyarodni, ennek során a hátulról érkező forgalmat figyelve hátrafelé nézett, ám nem vette észre a szemből érkező Audit és eléhajtott. A gépkocsi vezetője az ütközést nem tudta elkerülni és elgázolta a kerékpárost, aki a helyszínen életét vesztette. A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság szakértő bevonásával vizsgálja a baleset körülményeit. A helyszínelés ideje alatt félpályás útlezárás van ezen útszakaszon.