Hagyományteremtő és „hagyományfelélesztő” céllal szervezett költő-, újságíró-, illusztrátor-, versmondó- és színjátszóképző tábort a Baka István Alapítvány július 11. és 17. között.
Baka István költő, író, műfordító 20 évig volt a „Kincskereső” című, 10-14 éves gyerekeknek szóló irodalmi folyóirat szerkesztője, s az évente megrendezett Kincskereső-táborokban olyan költőiskolát hozott létre, amelyből mára jelentős költők és irodalomtörténészek nőttek ki (például Nagy Gábor és Bombitz Attila) – ezt a hagyományt élesztené újra az alapítvány a költő lakóhelye, Szeged és szülővárosa, Szekszárd egy-egy általános iskolájának (Dózsa György- és Baka István Általános Iskola) bevonásával, évente váltakozva: egyik évben a Tolna megyei Szálkán, a másik évben pedig Szegeden, a KÉP-SZÍN-HÁZ Alapítvány által működtetett Grand Café Art Moziban és az SZTE Móra Ferenc Kollégiumban rendeznek diáktábort a tervek szerint. Az idei sikeres mérleggel zárt.
„A szegedi és szekszárdi általános iskolások nagyon sokat dolgoztak, rendkívül hasznos hat nap van mögöttünk. Baka István jegyében zajlott a tábor, az ő és az ő műveinek ismerői közül kerültek ki az előadók is. Reggeltől estig boldogan és felszabadultan munkálkodtak a fiatalok, sok mű született, ezért is egy mindenképpen folytatandó kezdeményezésnek tartom a tábort, melynek célja, hogy az iskolai formától eltérő módon, felszabadultan, kreatívan és nem kötelező volta miatt tudjanak dolgozni a diákok, és hogy megtalálják saját magukban a tehetséget” – nyilatkozta portálunknak a versmondás, előadó-művészet témakörében előadást tartó Orbán György, a Tolna Megyei Baka István Versmondó Egyesület alapító elnöke.
„Nagyon elégedett vagyok a táborral, mindenki élvezte az itt létet, a gyerekek maximálisan részt vettek az alkotó munkában. Fantasztikus limerick versek születtek például, paródiákat írtak és minden téren kiválót nyújtottak a fiatalok” – összegzett a tábort szervező Baka Istvánné, a költő özvegye.
A Tolnatáj Televízió táborról készített anyagát ITT tekintheti meg.














Hozzászólások