Kétórás körözés után fogták el a 23 éves férfit

Tíz órakor rendelték el a körözését, délben már el is fogták a szegedi rendőrök azt a 23 éves férfit, akit többek között kábítószerrel visszaéléssel és vasból készült lábtörlőrácsok eltulajdonításával gyanúsítanak – tájékoztatott Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
A fiatalember még idén tavasszal társával 15 társasháznak okozott bosszúságot, amikor a lábtörlő rácsokat eltulajdonították. Akkor gyanúsítottként hallgatták ki, de időközben ismeretlen helyre távozott, azonban neve egy kábítószeres ügyben is felmerült. A Szegedi Rendőrkapitányság tegnap délelőtt elrendelte a körözését, de közben széleskörű adatgyűjtést is végeztek a tartózkodási helyének megállapítására. Ekkor merült fel egy lakás, ahol a rendőrök meg is találták a körözött férfit. A házkutatás során 35 pakk kábítószergyanús növényi törmelék is előkerült. A férfi ellen ez ügyben is büntetőeljárás indult.