Egy egyiptomi határsértő is fennakadt Röszkén

Körözött pótkocsikat foglaltak le a röszkei határátkelőhelyen – közölte Pál János, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
Négy szerb rendszámú tehergépjármű jelentkezett a tegnapi napon belépésre a Röszke autópálya határátkelőhelyen, amelyekről az ellenőrzés során kiderült, hogy az osztrák hatóságok körözését rendelték el. Vizsgálatuk során kiderült, hogy egy szerbiai cég lízingelte a négy pótkocsit, melyeknek a lízingdíját már egy jó ideje nem fizették. A Schengeni Információs Rendszer adta tájékoztatás szerint az osztrák hatóságok kérik a járművek lefoglalását, melyet a Szegedi rendőrkapitányság hajtott végre. Tegnap nyolc, ma reggel 10 óráig hét határsértő került a határrendészek „hálójába” Röszkén és Nagylakon. Tegnapi napon a nagylaki határátkelőhelytől egy kilométerre figyeltek fel a nagylaki határrendészek a feltűnő öltözetű férfire, akiről kiderült, hogy egyiptomi állampolgár. Okmányokkal nem rendelkezett, de elmondása alapján Romániába még legálisan lépett be saját okmányával, amelyben érvényes román vízuma volt, de azt a határ illegális átlépését követően eldobta. Otthonát a jobb élet reményében hagyta el. Hasonló szándékkal lépte át az államhatárt az a 14 fő tegnap, illetve ma, akiket Ásotthalmon, Röszkén, Domaszéken fogtak a szegedi határrendészek. Összesen 6 állampolgársági kategóriának megfelelő határsértő volt, melyek közül a tegnapi napon este 7 óra után nem sokkal négy Bosznia – Hercegovinait, éjszaka 10 óra után hőkamera segítségével három szomáliait, majd hajnali 4-kor ugyancsak a hőkamerával vettek észre két szerb és két koszovói férfit. Ezzel még nem ért véget az elfogások sorozata, ugyanis reggel 5:30-kor egy szolgálatba igyekvő határrendész tartóztatott fel egy iraki férfit az M5-ös autópálya 169 km-nél, majd 3 és fél óra múlva két palesztin állampolgárt állítottak elő Domaszék külterületén. Tiltott határátlépők közül egy szerb állampolgárról kiderült, hogy nem volt ismeretlen a magyar zöldhatár, mivel korábban már próbát tett bejutni Magyarországra, de akkor is elkapták a szegedi határrendészek. Vele szemben beutazási és tartózkodási szabályok megsértése miatt indult büntetőeljárás, a többi elfogott személyek ügyében idegenrendészeti eljárás indult.