Kultúra

Hetvenmillió forintos söröskorsó- és kupagyűjtemény

Hetvenmillió forintos söröskorsó- és kupagyűjtemény

2010. május 19., szerda
Hetvenmillió forintos söröskorsó- és kupagyűjtemény
Több mint háromszáz söröskorsót, -kancsót, -poharat és történeti értékkel bíró patinás kiöntőt mutatnak be a szegedi Móra Ferenc Múzeum időszaki, történeti kiállítóhelyén, a szegedi Fekete házban péntektől. A tárlat keresztmetszete a pécsi Köves L. Imre csaknem másfél ezer darabos gyűjteményének. A múzeum igazgatója, Zombori István szerdai sajtótájékoztatóján elmondta, hogy becsléseik szerint a kollekció értéke megközelíti a hetvenmillió forintot. Az idén nyolcvannyolc éves pécsi nyugdíjas 1973-ban kezdte gyűjteni a kerámia söröskorsókat és -kancsókat. Mostanra nemcsak Magyarországon, de Európában is jelentős anyag alakult ki. A csaknem másfél ezer darabos kollekció első példányai az 1700-as években készültek, a legfiatalabbak pedig az 1940-es évek közepén. A kezdetben csak hobbigyűjtő idővel szakértővé vált, és a legkülönlegesebb darabokat próbálta beszerezni az egykori Osztrák-Magyar Monarchia - benne a történelmi Magyarország, Németország, Ausztria - és Belgium területéről. A gyűjtemény a söröskorsók mellett tovább bővült, vizeskancsók, teáskészletek is bekerültek, de fő jellegét nem vesztette el. Alapanyagát tekintve elsősorban porcelán, kerámia és fajansz, de néhány üveg- és fémkorsó is látható majd. Az összeállítás egy része a világon is egyedülálló, ugyanis Köves L. Imre az első pillanattól kezdve kiemelten gyűjtötte a Zsolnai-korsókat, -kancsókat, és végül a legteljesebb készlet került a birtokába. A pécsi férfi a gyűjteményéről három évvel ezelőtt megjelentetett könyvben a kezdetekről úgy fogalmazott, hogy miután 1969-ben leszokott a dohányzásról, a pénzt gyűjtötte, és piacokon vásárolta a régiségeket. Azóta minden felesleges forintját szenvedélyére fordította - hangzott el a sajtótájékoztatón. A gyűjteményt az idős férfi a szegedi múzeumnak adományozza. A kollekciót a halála után veszi át az intézmény. Az erről szóló szerződésben a múzeum vállalta, hogy az anyagot a majdani Köves Imre-teremben állandó kiállításként mutatja majd be. A kollekció háromszázhuszonöt darabját felvonultató tárlat szeptemberig látható a szegedi Fekete házban. korso04_gsHallgassa meg Zombori István ismertetőjét a kiállítandó anyagról!
Vágólapra másolva!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.