Péntek: Müller Péter az örömről

2010. április 1., csütörtök • Cikk nyomtatása • Küldés e-mailben

Az IH Rendezvényközpontban Müller Péter: Az Örömről című előadását hallhatják péntek este. A színházban ismét az Aranycsapat játszik, a Vakok klubjában Erkel Ferencre emlékeznek, vásárhelyi születésű ének – és zeneművészek gálaműsora lesz a Közéleti Kávéházban, és ismét a Friss levegő filmklubba várják a fiatalokat a Belvárosi moziban.

Színielőadások és bábszínház

A Nagyszínházban pénteken 19 órakor Fenyő-Tasnádi: Aranycsapat – viharos gólöröm két nagyiramú félidőben (bérletszünet).

A Kisszínházban pénteken 19 órakor Bolha a fülbe (Bajor Gizi 1. bérlet).

A Kövér Béla Bábszínház kamaratermében pénteken 10 órakor Nyam-nyami (bérletszünet), a nagyteremben pénteken 14.30-kor Színház a Kíváncsi Hörcsöghöz fogadóban (bérletszünet).

Müller Péter előadása

Az IH Rendezvényközpontban pénteken 19 órakor Müller Péter: Az Örömről című előadását hallhatják. „Az Örömről beszélek majd. És ez összefügg a nagypéntekkel is. Jézus az utolsó vacsora végén táncolt s dalolt a tanítványaival. Egy apokrif írás szerint azt mondta: Aki nem táncol, nem érti a misztériumot. Én erről a dalról s a táncról akarok beszélgetni. Az önfeledtségről. A derűről. Nincs ma ennél fontosabb.” (Müller Péter) Jegyár: 2600 Ft.

Vakok klubja

A Hangoskönyvtárban pénteken 17 órakor a Vakok klubja keretében Meszlényi Lászlóval Erkel Ferencre emlékeznek az Erkel-év kapcsán.

Német kultúrest

A Nemzetiségek Házában pénteken 18 órakor Német kultúrest – Bevezetés a német irodalomtörténetbe című előadássorozat. Előadó: Váradi Gábor.

Közéleti Kávéház

Az SZTE Gyógyszerésztudományi Karon (Eötvös u. 6.) pénteken 18 órakor Vásárhelyi születésű ének – és zeneművészek gálaműsora II. rész. Fellépők: Antal Imre – zongoraművész, Kerekné Fekete Éva – zongoraművész, zongoratanár, Olasz Margit – hárfaművész, Bessenyei Ferenc – színművész, Aracsi László – kórusvezető, karmester, Gyimesi László – zongoraművész, Dratsay Ákos – fuvolaművész, Várhelyi Endre – operaénekes, Várhelyi Éva - operaénekesnő. Videoprojektoros kivetítés. Műsorvezető és házigazda: Varga Ferenc ny. középiskolai tanár.

Vállalkozási ismeretek

Az SZTE TIK – Közösségi térben pénteken 9 órakor Vállalkozási ismeretek – előadás.

Pénteki moziműsorok

A Grand Caféban pénteken:

19 órakor: A Nibelung-lakópark – magyar film, rendező: Mundruczó Kornél.

21 órakor: A doboz – feliratos amerikai film, rendező: Richard Kelly

A Belvárosi mozi pénteki műsora:

Zsigmond Vilmos terem:

14 és 16 órakor: Így neveld a sárkányodat 3D – színes, szinkronizált amerikai animációs film. Rendező: Christopher Sanders, Dean DeBlois.

18 órakor: Alice Csodaországban 3D – színes, szinkronizált amerikai fantasy. Rendező: Tim Burton.

20 órakor: Farkasember - színes, feliratos amerikai akciófilm, rendező: Joe Johnston.

Balázs Béla terem:

15 órakor: Friss levegő filmklub – Utazás a Föld középpontja felé – színes, feliratos amerikai családi kalandfilm, rendező: Eric Brevig.

18.15-kor és 20.30-kor: Czukor show – színes magyar dráma, rendező: Dömötör Tamás.

Csőke József terem:

16 órakor: Báthory – A legenda másik arca – színes, szinkronizált cseh-szlovák-magyar-angol-amerikai történelmi thriller, rendező: Juraj Jakubisko.

18.30-kor: Elveszett személyek körzete – színes, feliratos belga-holland-magyar-német-francia film. Rendező: Caroline Strubbe.

20.45-kor: Agora - színes, feliratos spanyol történelmi dráma. Rendező: Alejandro Amenábar.

Péntek esti bulik

A JATE Klubban pénteken 22 órakor pénTRACK – Kiscsillag koncert. Kosher akció! A koncert után buli Dj. Varga B. -vel!

A SZOTE Klubban pénteken 22 órakor Diszkóláz. Lemezlovas: Novák.

A Fészek Klubban pénteken 22 órakor Prog is Alive, Dj’s: Electric Information, Miss Groovee, Andrew Fyl - a harmadik éve működő partysorozat, fiatal dj-knek és az elektronikus zene szerelmeseinek ad teret.

Az Afrika Cafe-ban péntek este Retro Party.

Az Átrium Icon Café & Lounge-ban péntek este Kívánságok éjszakája.

A Garaboncziás Borozóban pénteken 20 órakor Velvet Stab, Slaughter at the Engagement Party, Till We Drop, Fuwdo.

Ugrás az oldal tetejére

Hozzászólások

Eddig nem érkezett hozzászólás. Szóljon hozzá!

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


Kattintson ide a kép beszúrásához.

A SZEGEDma.hu tekintettel van a személyiségi jogokra, elutasítja a gyűlöletkeltést és az uszítást. Kérjük, tegyen így Ön is, hiszen a hozzászólást saját felelősségére írja!
Ön a(z) 38.107.179.217 IP címről szól hozzá.

Ugrás az oldal tetejére