A magyar költészetet ünnepeljük

1964 óta József Attila (1905-1937) költőnek, a huszadik századi magyar irodalom egyik legmeghatározóbb alakjának születésnapján, április 11-én ünnepeljük a költészet napját. A poézisre és a hányattatott sorsú poétára szerte az országban irodalmi előadóestekkel, könyvbemutatókkal, versmondó-maratonnal, költőtalálkozókkal és -versenyekkel emlékeznek.

József Attila

édesapja,

József Áron

bánáti szappanfőző munkás volt, aki korán elhagyta a családot. Édesanyja,

Pőcze Borbála

a Kiskunságból Pestre került parasztlányból lett mosónő, aki a családfenntartás gondjaiba beleroppant, és 1919 karácsonyán rákban meghalt. József Attilának tizenhét éves korában jelent meg első kötete, Szépség koldusa címmel. Anyja halála után -

Jolán

nővére előnyösnek látszó házassága révén - polgári környezetben és színvonalon nevelkedhetett: a makói gimnáziumi évek után előbb a szegedi, majd a bécsi egyetemen, később a párizsi Sorbonne-on is tanult. Ebből az időszakból származnak a Nem én kiáltok (1924) és Nincsen apám, se anyám (1929) című kötetei. Pályája derékba törését jelentette, mikor

Horger Antal

, a szegedi egyetem nyelvészprofesszora - Tiszta szívvel című verse szellemiségét kifogásolva - eltanácsolta a tanári pályáról. A költő így emlékezik erről Curriculum vitaejében:

„Nagyon büszkévé tett, hogy Dézsi Lajos professzorom önálló kutatásra érdemesnek nyilvánított. De minden kedvemet elszegte az, hogy Horger Antal professzor, kinél magyar nyelvészetből kellett volna vizsgáznom, magához hívatott s két tanú előtt – ma is tudom a nevüket, ők már tanárok – kijelentette, hogy belőlem, míg ő megvan, soha nem lesz középiskolai tanár, mert „olyan emberre – úgymond – ki ilyen verseket ír”, s ezzel elém tárta a Szeged c. lap egyik példányát, 'nem bízhatjuk a jövő generáció nevelését'”.

A bécsi tanulmányok után 1927-ben tért vissza Magyarországra. 1930-tól pszichoanalitikus-kezelésekre járt

Rapaport Sámue

l pszichiáterhez. Később

Gyömrői Edit

kezelte, akibe beleszeretett, és egyik múzsájává vált. 1936-ban megalakult a Szép Szó című polgári folyóirat, melynek szerkesztője lett. Ekkor jelent meg utolsó kötete, a Nagyon fáj, amelyből azonban mindössze néhány példány kelt el a könyvesboltokban; ezzel ismét nagy lelki megterhelés érte. Törékeny egészségi állapota egyre inkább romlott, már a szanatóriumi ápolás sem tudott segíteni rajta. Nővéreihez került azok balatonszárszói panziójába. December 3-án máig nem egészen tisztázott körülmények között vesztette életét, amikor átbújt a sorompón, az egyik tehervonat kerekei alá esett. További kötetei: Döntsd a tőkét ne siránkozz (1931), Külvárosi éj (1932), Medvetánc (1934), Nagyon fáj (1936). Nevét máig közterek, díjak, intézmények őrzik, így például a szegedi egyetem 1962–től 1999-ig viselte a tragikus sorsú költő nevét.