Top
joszegeden

Virág cukrászda: 300 millió vagy magánbefektető?

2010. március 12., péntek • Cikk nyomtatása • Küldés e-mailben
Fotó: Illés Tibor
virag_it Mint arról korábban beszámoltunk, a 2000-ben értékesített Virág cukrászda tulajdonjoga, valamint a Kisvirág cukrászda bérleti joga felszámolási eljárásban értékesíthetővé vált, az önkormányzat pedig élhet elővételi jogával. A képviselők csütörtökön tartottak egyeztető fórumot a cukrászda ingatlanának ügyében, ehhez kapcsolódóan Hüvös László, a Fidesz szegedi szervezetének frakcióvezetője adott ki közleményt.

„A Fidesz frakció egyértelmű álláspontja szerint a Virág Cukrászda hozzátartozik Szeged idegenforgalmi, városképi és kulturális értékeihez is, ezért az ingatlan ilyen funkciójának megtartása mindenképpen indokolt és támogatandó.
Ennek egyik lehetséges módja egy országosan elismert befektető terve, aki közvetlenül a felszámolási eljárás keretében vásárolná meg az ingatlant, és Bohács Zsolttal - a Fidesz országgyűlési képviselőjelöltjével – folytatott egyeztetésén garanciát vállalt a cukrászda funkció megőrzésére. A másik elképzelhető megoldás, hogy az önkormányzat vásárolja azt meg, és később cukrászdaként bérbe adja egy esetleges jelentkezőnek.
Amennyiben a magánbefektető vásárolja meg a helyiségeket, úgy a cukrászda újbóli megnyitása nem igényelne közpénzeket, míg az ingatlan önkormányzati megvásárlása 300 millió forintjába kerülne a szegedi adófizetőnek. 300 millió forint közpénz felhasználása véleményünk szerint szükségessé tette volna, hogy a városvezetés felkészülten, előterjesztéssel, pénzügyi kalkulációkkal érkezzen az egyeztető fórumra, ezzel szemben érdemi anyag nem állt rendelkezésre a megbeszélésen.
A városvezetés felkészületlensége miatt a Fidesz frakció álláspontját csak a konkrét előterjesztés és megtérülési számítások ismeretében alakítja ki, melynek alapelvét a közpénzek ésszerű felhasználása, és a Virág Cukrászda minél hamarabbi újbóli megnyitása vezérli majd” – írja Hüvös László.

Ugrás az oldal tetejére

Hozzászólások

Eddig 3 hozzászólás érkezett.

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


Kattintson ide a kép beszúrásához.

A SZEGEDma.hu tekintettel van a személyiségi jogokra, elutasítja a gyűlöletkeltést és az uszítást. Kérjük, tegyen így Ön is, hiszen a hozzászólást saját felelősségére írja!
Ön a(z) 38.107.191.112 IP címről szól hozzá.

  • 3. rókusi hozzászólt ekkor: 2010. március 13., szombat, 10:31
    Válaszolok

    Vegye vissza a város. Itt olyan nagyot nem lehet mutyizni. És Szeged érdeke,hogy a cukrászda üzemeljen.
    Egyébként is – utána még mindig el lehet adni.

  • 2. korrupt hozzászólt ekkor: 2010. március 13., szombat, 10:14
    Válaszolok

    Botkáék a hátralévő kis időben megpróbálják a városi vagyon utolsó morzsáit is ellopni. Korrupt MSZP-s banda.

  • 1. bodobács hozzászólt ekkor: 2010. március 12., péntek, 14:35
    Válaszolok

    Vissza a Szervánszkit a Virágba!

Ugrás az oldal tetejére
Bottom