Top

Le akarta lőni korábbi élettársát egy férfi Hódmezővásárhelyen

2010. március 16., kedd • Cikk nyomtatása • Küldés e-mailben

Bántalmazta korábbi élettársát egy férfi, sőt megpróbált rálőni kedden délután Hódmezővásárhely belvárosában a nyílt utcán; a nő kórházba került, a gyanúsítottat elfogták – tájékoztatta a rendőrség az MTI-t.

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság ügyeletére délután érkezett bejelentés, hogy egy negyvenéves helybéli nőre a belvárosban a nyílt utcán korábbi élettársa fegyverrel megpróbált rálőni, de mivel a pisztoly nem sült el, a gyanúsított földre teperte és fojtogatta a nőt – közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Tuczakov Szilvána elmondta, hogy az áldozat eszméletét vesztette, sokkos állapotban szállították kórházba a mentők, támadója pedig elfutott a helyszínről.
Az elfogására induló járőrök a támadás helyszínétől néhány utcányira találtak rá a férfira, aki a rendőröket látva futva menekült. Rövid üldözés után elfogták, és ruházatának átvizsgálásakor a fegyver is előkerült – tudatta az őrnagy.
Az ügyben emberölés kísérletének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás – közölte a szóvivő, hozzátéve, hogy a 41 éves férfi korábban erőszakos bűncselekmény miatt már volt büntetve.

Ugrás az oldal tetejére

Hozzászólások

Eddig egy hozzászólás érkezett.

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


Kattintson ide a kép beszúrásához.

A SZEGEDma.hu tekintettel van a személyiségi jogokra, elutasítja a gyűlöletkeltést és az uszítást. Kérjük, tegyen így Ön is, hiszen a hozzászólást saját felelősségére írja!
Ön a(z) 38.107.191.111 IP címről szól hozzá.

  • 1. Hódmezőlázárhely hozzászólt ekkor: 2010. március 17., szerda, 06:58
    Válaszolok

    Csak nem a Deutsch gőzölt be?

Ugrás az oldal tetejére
Bottom