Húszéves a Katolikus Ifjúsági Mozgalom

A Katolikus Ifjúsági Mozgalom (KIM) egyesület 1989 utolsó napjaiban Blanckenstein Miklós kezdeményezésére alakult meg azzal a céllal, hogy a Magyarországon élő katolikus fiatalok részt vehessenek az újrainduló társadalmi és egyházi közéletben.
A KIM az évforduló megünneplésére március 6-án, szombaton jubileumi ünnepséget szervezett Budapesten, amelyen vendégül látta a hajdani alapítókat, a jelenlegi tagokat és mindazokat, akiknek az életében kisebb-nagyobb szerepet játszottak az elmúlt 20 esztendő katolikus közéletének eseményei, történései, és baráti kapcsolatok fűzték a KIM-hez. A programban kerekasztal-beszélgetés (
Blanckenstein Miklós, Puchard Zoltán, Becker Pál, Várnai Péter, Gábor Miklós
és
Nobilis Márió
részvételével), szentmise, vetítés szerepel, illetve sor kerül a KIM történetét bemutató kiállítás megnyitójára is. A KIM 20. születésnapján szervezett ünnepségen részt vesz
Gyulay Endre
ny. püspök is, aki a mozgalom megalakulása idején a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia ifjúsági referens püspöke volt.