Egy alvállalkozó tüntetett a fürdőnél

Laczi Zoltán
ügyvezető portálunknak elmondta, hogy elfogyott a türelme, most már bírósági úton próbál kintlévőségéhez jutni, igaz eddig a tárgyaláson nem jelent meg senki annak a kft.-nek a képviseletében, amelyik nem fizetett Laczinak. A számla kiállításakor semmilyen kifogással nem élt a Kútvíz Kft., azonban azóta sem utalták az elvégzett munka ellenértékét. Természetesen először nem a bíróságra mentek, Laczi Zoltán próbálta elérni telefonon is a céget, ám a korábban működő szám ki lett vonva a forgalomból. A pesti központ sem vett át hivatalos levelet, legutóbb ötszöri próbálkozás után Szegeden tudták kézbesíteni hivatalos levelüket. Nem arról van szó, hogy botrányt szeretne Laczi Zoltán, egyszerűen a neki járó pénzhez akar hozzájutni. Mint elmondta, sajnos több cégnél is van kintlévősége, amit ha nem rendeznek rövidesen, ellehetetlenülhet vállalkozása.