Zakatol a Vona(t), utazik az állomás

Bepöfögött tavaly nyáron egy nem várt szerelvény Észak- és Kelet-Magyarországról; nem IC, nem is gyors, hanem egy sajátságosan magyar sebesvonat, fiatal masinisztával és csinos, szőke, ráadásul kellőképp tűzrőlpattant kalauznővel.

Állnak a Keleti pályaudvaron az emberek, várják a vonatot. 2006 tavaszán még reménykedve, őszén dühösen, aztán csalódottan, majd évekig belefásultan, 2009 tavaszán megint dühösen, azóta viszont a remény és a düh sajátosan vegyes érzésével. Ám csak nem jön a varsói gyors. Ötödik éve sztrájkolnak a vasutasok. Na nem az igaziak, hanem… de hát tudjuk, kicsodák. 2006 tavaszán azt hazudták, nincs is ilyen vonat; őszén vízágyúkkal és gumilövedékekkel ráerősítettek erre mindazoknak, akik elsőre nem értették, hogy miféle hatalomnak kell lennie Budapesten; aztán évekig ment a csöndes sztrájk, oly módon, hogy az országból kifelé azért menetrend szerint járatták a multinacionális cégek, bankok extraprofitjával és a magyarok kamatoskamat-kifizetéseivel teli aranyvonatokat. Ez volt a kifelé gördülő sztrájk. A varsói gyorsot azonban továbbra is blokkolták, sikeresen megállították 2009 tavaszán a határon, egy ún. konstruktív bizalmatlansági indítvánnyal – amúgy teljesen törvényesen, de egyáltalán nem tisztességesen -, amit abszolút pol-inkorrekten szabadjon egyszerűen második Gyurcsány-puccsnak neveznem. Állnak az emberek a Keleti pályaudvaron, és sok mindent nem értenek. 2005-ben ugyanis Varsóból dübörögve elindult ama gyors, de csak nem akar ideérni. Akkor ott a jobboldali erők olyannyira megnyerték a választásokat, hogy a volt elnök, a „nemzeti kommunista” Kwasniewski pártjának a 460 tagú Szejmben mindössze 55 hely jutott. Két évvel később, az előrehozott választásra hiába változtattak nevet, hiába szövetkeztek szélsőbalos és liberális töredékpártokkal, még 2005-ös eredményüket sem tudták megismételni. Liberális léggömbjük egy, a BKV-ügyhöz hatásaiban kísértetiesen hasonló, az ún. Rywin-féle vesztegetési botrány kapcsán pukkadt ki. Az „ottani MSZP” 53 mandátumával továbbra sem komoly tényező a lengyel belpolitikában. E két választás első két helyén a nemzeti radikális Jog és Igazságosság (PiS, kis túlzással „az ottani Jobbik”) és a jobbközép Polgári Platform (PO, „az ottani Fidesz”) felváltva osztozott. A panamáktól, korrupciótól megcsömörlött emberek az elsöprő jobboldali választási siker után egységes, erős kormányt reméltek, e két, hirtelen naggyá vált párt szövetségével. Jóhiszeműen meg is alkották a POPIS mozaikszót, amely az ő nyelvükön sikert, jó szereplést jelent. Derék lengyel barátaink azonban bebizonyították, hogy a nemzeti oldalon tapasztalható széthúzás egyáltalán nem magyar sajátosság. Alaposan összekülönbözött az „ottani Jobbik” és az „ottani Fidesz”, először az egyik, majd a másik alakított kormányt – ám a Szejmben kétségkívül nem állt fönn a kétharmados törvények igényéből fakadó együttműködési kényszer. A lengyelek ugyanis már 1997-ben, népszavazáson szentesítették a keresztény és nemzeti értékeket taxatíve is tartalmazó alkotmányukat. Hát ezt a varsói gyorsot blokkolták évekig Gyurcsányék, s amíg rá várva ott szobroztak a Keleti pályaudvaron az emberek, meglepő esemény történt. Bepöfögött tavaly nyáron egy nem várt szerelvény Észak- és Kelet-Magyarországról; nem IC, nem is gyors, hanem egy sajátságosan magyar sebesvonat, fiatal masinisztával és csinos, szőke, ráadásul kellőképptűzrőlpattant kalauznővel. A többség nem tudott mit kezdeni velük, úgy nézett rájuk, mintha az orosz sztyeppékről érkezett távoli rokonok lennének, a hivatásos huhogók persze tudni vélték: a masiniszta marhavagonok forgalomba állítására készül, de aztán hamar kiderült, hogy a vonaton utazók pontosan olyanok, mint a peronon várakozók, két kezük, két lábuk van és ha kicsit élesen fogalmaznak is, kétségkívül magyarul beszélnek. S ami fontos: közérthetően. A népszerű kalauznő pedig egy nemzetközi expresszen ingázik Brüsszel és Budapest között azóta is. A Jobbik, bár kétségtelenül érzelmi alapon szerveződött, valójában nem a Gyurcsány-korszak terméke. A megerősödése talán az, de maga a párt azt az űrt tölti be, amely a MIÉP meggyengülése és a kisgazdapárt(ok) fölszívódása után keletkezett. Tudomásul kell venni, hogy Magyarországon volt, van és lesz minimum negyedmilliónyi, elsősorban a fővárosban és a nagyobb városokban élő, radikálisan gondolkodó, eredeti értelemben vett nacionalista, zömmel értelmiségi szavazó, és ugyanennyi, elsősorban falusi-kisvárosi, a klasszikus kisgazda értékrendet valló magyar, akik nem szeretnek nagy polgári középpártokra szavazni, akár MDF-nek, akár Fidesznek is hívják azokat. 1990-től megfigyelhető, hogy ha nincs mandátumokra esélyes pártjuk, sokan közülük inkább otthon maradnak. Most itt van nekik a Jobbik, amely véleményem szerint legalább annyira kisgazda, mint amennyi benne a magyar igazság és az élet. S persze kétségtelen, hogy támogatókra leltek az egykori, de immár „megvilágosult” Gyurcsány-hívek egyes csoportjaiban is, így sikerült az EP-választáson hét északi és keleti megyében a kommunista utódpártot huszáros rohammal maguk mögé utasítaniuk. Jelenleg legalább annyi az esélye annak, hogy a Fidesz-KDNP egymaga megszerzi a mandátumok kétharmadát, mint annak, hogy a Jobbik képviselőivel együtt „jön ki” ez a bűvös arány. Utóbbi esetben a két fél, bármennyivel lesz nagyobb a nagyobb, s bármennyivel kisebb a kisebb, nem csak együttműködésre, de lényegi kérdésekben egyetértésre vagyon ítélve. Nem kellene hát a viszonyt – egyik részről sem - már jó előre annyira elmérgesíteni, hogy ne legyen visszaút, mert az a nemzeti oldalon egyetlen szavazónak sem érdeke. Márpedig a Kárpát-medencére kiterjedő, alapkérdésekben kialakítandó nemzeti egység alapfeltétele, hogy elébb emez oldalon valami egységféle légyen… Persze, érteni lehet a nagy bizalmatlanságot, meg nem is. Tartanak a Jobbik szavazói a Fidesz hegemóniájától? Meglehet. Ugyanakkor a felmérések szerint jelentős részben ők is Orbán Viktort tartják a legalkalmasabb miniszterelnöknek. S mitől vagy kitől kellene félniük a Fidesz szavazóinak? Vona Gábortól? Morvai Krisztinától? A mindig megfontoltan nyilatkozó, úriemberes Balczótól? Vagy attól, hogy nem adják ki a leendő MSZP-s vagy esetlegesen bejutó MDF-es képviselőket a mentelmi bizottságban? Ugyan. Állnak az emberek a Keletiben, egyre inkább bizakodón türelmetlenek, ám jelentős részük még apátiában szenved. Két hónapja van a pártoknak, hogy fölrázzák, aktivizálják őket. A varsói gyors egyeseknek vészjósló, a többségnek megnyugtató sebességgel közelg. Abban azonban mind többen egyetértenek, hogy a szabotálókat, a „gördülő sztrájkolókat” nem szabad többé a pályaudvar környékére engedni.

Sandi István