A hónapok óta körözött és szerdán elfogott Fuzik Zsolt külsejét megváltoztatva bujkált Szegeden: a BKV volt informatikai igazgatója körszakállat növesztett, és feketére festette a haját – állítja a pénteki Népszava, rendőrségi forrásokra hivatkozva.
A napilap ismertetése szerint a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság (RRI) kommandós egysége, a Sólyom bevetési csoport akkor csapott le Fuzik Zsoltra szerda este, amikor kilépett egy konditeremből, és be akart szállni egy német rendszámú terepjáróba.
A Népszava úgy tudja, még aznap éjjel, őrizetbe vétele után kihallgatták a volt igazgatót, csütörtökön hajnalban pedig átszállították a fővárosba, a Gyorskocsi utcai fogdába. Jelenleg is ott őrzik, és kezdeményezték előzetes letartóztatását, amelyről várhatóan pénteken dönt a bíróság.
A Népszava információi szerint az elmúlt két hónapban – amióta országos körözést és nemzetközi elfogatóparancsot is kiadtak Fuzik ellen – az RRI mintegy 30 nyomozója dolgozott azon, hogy a vesztegetéssel gyanúsított férfi tartózkodási helyére bukkanjanak. Lehallgathatták őt és családtagjait, akikkel együtt élt egy szegedi társasházi lakásban.










30 nyomozónak 2 hónapig tartott amíg megtalálták a szegedi rokonainál???? Ne fárasszatok már.
Komolyan gondolta, hogy a trianoni országban el lehet bújni? Úgy, hogy közben luxus életvitelét sem adja föl? (Ez még 57-ben a Mecsekben bújdosó szabadságharcosoknak sem sikerült, na nem a luxus, hanem az elbújás.)