Az egyéni képviselő-jelöltségtől való visszalépésre kérte fel Hagyó Miklós egykori főpolgármester-helyettest az MSZP fővárosi elnöksége hétfőn. A testület azt is kérte, hogy a politikus mondjon le budapesti listás helyéről és fővárosi közgyűlési mandátumáról – adta hírül az Index.
A rendőrségen az elmúlt hónapokban több olyan BKV-szerződés ügyében is nyomozás indult, amit Antal Attila, a BKV volt vezérigazgatója idején kötöttek. A héten őrizetbe vett, majd házi őrizetbe helyezett Antal Attila, az atv.hu szerint Hagyó Miklós ellen vallott.
Burány Sándor, az MSZP fővárosi elnöke a testület döntését úgy kommentálta, hogy továbbra is bíznak Hagyó Miklós ártatlanságában, de „a körülötte kialakult politikai helyzet” miatt kérik a visszalépésre.









HAGYÓ nem bűnös csak a FIDESZ szeretné, hogy az legyen.
a FIDESZ mindent elkövet a hatalomért. megalakította a leányvállalatát a jobbikot. az ráadásul nem is igazi párt, mert nem látom őket a TV-ben. sem az RTL klubon Sem a TV2 őn de atv n se m1 se. nem mernek értelmes tapasztalt politikusokkal vitázni.
Hagyó Miklós volt szocialista polgármester-helyettes két XII. kerületi lakóházzal és egy XII. kerületi 2143 négyzetméteres külön telekkel, egy jászberényi telekkel és egy jászberényi szántóval rendelkezett tavaly és tavalyelőtt is. A politikus Trabantját sem adta el. Megtakarítási viszont 2009-ben 9 millió forintról 20 millió forintra nőtt és kölcsöneit is törlesztette 15 millió forinttal (35-ről 20 millióra). Igaz, nem szerepel már a nyilvántartásban érdi háza, amivel nem tudni, mi lett. Ezzel a tavalyi évet legsikeresebben átvészelő képviselők egyikévé vált.
Tom Esze-ugye nem akarod azt mondani,hogy ez a modszer számodra ismeretlen? Szegeden hányat mondjak ahol a családon belül mindenki más párthoz tartozik. Igy legalább mindig a mézesbödön körül tudnak döngeni bármelyik párt is van hatalmon.Hiába no élni és élősködni tudni kell!!
Hagyó testvére, Tamás Jászberényben volt Fidesz-elnök, nem vicc!
Most azon megy a huzavona, hogy Hagyó azt mondja: gyerekek, hagyjatok azér’ valami pozíciót, met ha nem, magammal rántok még a választás előtt néhány emeszpés prominenst-eminenst…
NÉZZÉTEK MEG, KATTINTSATOK A KÉPEKRE!
http://valasztas-szeged.blogspot.com/
Hagyó konzervatív családból származik, de félrecsúszott. Első millióit az élelmiszeriparban szerezte az üzleti szférában dolgozott 2002-ig. Az MSZP-be már 1998-ban belépett. Állítólag nagy hatással volt rá Horn Gyula…
Hagyó Miklós igazi “főnöke” nem Demszky Gábor főpolgármester, hanem az ex miniszeterelnök Gyurcsány Ferenc volt.
Most aztán jól meg büntették a társai,hátrább rakták a párt listán.Még jó, hogy nem, előrébb.Demszki Gábor polgármester úrnak:Hagyóval ők mindent jól el kú..ak.Szét estek a dolgok, Budapesten sorba,húzzatok el mind a ketten, gyorsan a pokolba.
Ladomér, meg ne sajnáld már őket.
Amúgy meg ez is terelés, úgyis tudtak arról, hogy köze van hozzá, minek játsszák most a meglepettet.
Szegény bolsevikok! A végén még nem tudják feltölteni a listát, ha így haladnak…
Hagyónak idén a börtön udvaron lesz megtartva a zarándok út. Az se rossz Miki, ott is megtisztulhasz lelkileg, vigyáznak rád, pap is van, no és rengeteg időd is lesz.
Egy igazi őszinte arc, egy tiszta tekintet, egy becsületes ábrázat.
Hogy lehet(ett ilyen) sokáig 1-2 pártnak hatalomban maradni?
Elegendő sok pénzt lopni, ezzel állandóan kampányolni, bértollnokokat alkalmazni, a másikat hazugsággal és lopással vádolni stb.
De a végjáték elkezdődött.
Allandoan vigyorog,valami nem kerek nala.
Ez a Hagyó már ránézésre is nagyon gáz. Elvtársak úgy tűnik a lavina elindult és egyre többeket maga alá temet.