Top

Rendőrökre támadt az ittas vezető

2010. január 20., szerda • Cikk nyomtatása • Küldés e-mailben

Intézkedő rendőrökre támadt egy ittas sofőr Zákányszéken tegnap délelőtt. A járőrök könnyebben megsérültek, a férfit előállították – tájékoztatott Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

Lakossági bejelentés alapján akarták intézkedés alá vonni a Lada vezetőjét a Szegedi Rendőrkapitányság járőrei. Megkülönböztető fény- és hangjelzés használatával jelezték neki, hogy álljon meg, majd az autó hangos beszélőjén is felszólították. A férfi nem tett ennek eleget, hanem tovább hajtott. Végül egy tanyabejárónál szállt ki a kocsiból, valószínűleg azért, mert elfogyott az út.
A rendőrök felszólították, hogy igazolja magát, de ő ezt is megtagadta. Az egyenruhások közölték vele, hogy előállítják, mire az 55 éves domaszéki férfi kiabálni kezdett, majd ütni és rugdosni kezdte a vele szemben intézkedőket. A rendőrök végül testi kényszer alkalmazásával tudták megbilincselni és előállítani. A járőrök csak könnyebben sérültek meg.
A férfi – a szonda szerint – alkoholos befolyásoltság alatt vezette az autóját. Kiderült az is, hogy sem forgalmi, sem vezetői engedéllyel nem rendelkezik.
A Lada vezetője ellen ittas járművezetés vétsége és hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt indult büntetőeljárás. Utóbbit a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező Szegedi Nyomozó Ügyészség folytatja le.

Ugrás az oldal tetejére

Hozzászólások

Eddig 6 hozzászólás érkezett.

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


Kattintson ide a kép beszúrásához.

A SZEGEDma.hu tekintettel van a személyiségi jogokra, elutasítja a gyűlöletkeltést és az uszítást. Kérjük, tegyen így Ön is, hiszen a hozzászólást saját felelősségére írja!
Ön a(z) 38.107.191.114 IP címről szól hozzá.

  • 6. traktoros hozzászólt ekkor: 2010. január 20., szerda, 18:52
    Válaszolok

    Szetó új cégautója a Lada. A DM a csőd szélén áll.

  • 5. sofőr hozzászólt ekkor: 2010. január 20., szerda, 15:53
    Válaszolok

    EZ IGAZ?
    A DM főszerkesztőjéről kering a pletyka, miszerint elvették a jogsiját ittas vezetés miatt, majd elkapták megint ittas vezetés miatt ezúttal már jogsi nélkül, azt mondják még fogdán is volt…

  • 4. ügynök hozzászólt ekkor: 2010. január 20., szerda, 11:12
    Válaszolok

    nofene
    Ezt én is hallottam.
    A DM főszerkesztőjéről kering a pletyka, miszerint elvették a jogsiját ittas vezetés miatt, majd elkapták megint ittas vezetés miatt ezúttal már jogsi nélkül, azt mondják még fogdán is volt…

  • 3. ataqam hozzászólt ekkor: 2010. január 20., szerda, 10:48
    Válaszolok

    Inkább a Szentgyörgyi Palira hajaz a koma életkora szerint.

  • 2. nofene hozzászólt ekkor: 2010. január 20., szerda, 10:34
    Válaszolok

    Nem Szetó ült a Ladában?

  • 1. paraszt hozzászólt ekkor: 2010. január 20., szerda, 09:00
    Válaszolok

    Ilyen a magyar paraszt! Ha sünt lát üt, vág!

Ugrás az oldal tetejére
Bottom