Hagyományos latin szentmisék immár Szegeden is

A történelmi latin nem könnyű nyelv, ráadásul az egyházi latin szakszavakat csak azok ismerhetik, érthetik, akik átélik, gyakorolják ezt az ősi liturgiát. „Államilag elismert” latin nyelvvizsga nem szükséges hozzá, nemzeti múltunkban több mint ezer évig ez nem jelentett problémát gondoljunk csak a Halotti Beszédre – és ma már, az új rítus ismerete által, még egyértelműbb a jelentéstartalom. Isten előtt pedig egyetemesen lehetünk emberek és magyarok. Ez a liturgia, a gregorán ének, magában hordozza az áldozat és az alázat mélységét, így abszolút az istenit helyezi a középpontba, ezzel teszi helyére a személyes ember és a személyes Isten eltorzítható viszonyát. A sorrend is fontos: nem alkothatunk közösséget, kommuniót az Istenhez való viszonyunk egyértelműsítése nélkül! Az alsóvárosi szentmiséken nem a „nagymamák nosztalgiáznak”, oda testben és lélekben is fiatalok járnak. Szó sincs naiv időutazásról, az időkerék kizárólagos visszaforgatásáról, de tény, hogy Jézus Krisztus Egyházának két egyenrangú pillére van: a Szentírás és a szent hagyomány. Talán értéke lehet a szakrális történelem és hagyomány, az ősi liturgia ismeretének akkor, amikor a „modern” liturgiában improvizatív, kísérletező próbálkozásoknak lehetünk tanúi, és a Katolikus Egyház sokszínű közösségekre, lelkiségi mozgalmakra tagolódik, hogy megközelítse a „fejlett”, individualista társadalmat. A tudományos technikai ismeretek, kommunikációs eszközök gyarapodnak, megújulnak, de az ember alapproblémai sokezer éve változatlanok, tapasztalatot pedig továbbra is csak a múltból meríthetünk, a jövőből nem.