Szombat-vasárnap: Tokaj Grand Tour 2009-2010

A Móra Ferenc Múzeumban rendezik meg szombaton a Tokaj-Hegyalja dűlőinek mini borfesztiválját. Lesz orgona-avató istentisztelet és kórustalálkozó, hangversenyek, magyar nóta és operett-délután, és adventi est. Négy kiváló programot is ajánl a Közéleti Kávéház, és szombaton tartják az I. Dél-Alföld Szépe választás döntőjét.
Színház és bábszínház
A
Nagyszínházban
szombaton 19 órakor
Puccini: Bohémélet
– opera (Makó Lajos bérlet). A
Kisszínházban
szombaton 14 és 18 órakor, vasárnap 11 és 16 órakor
Az aranyszőrű bárány
– zenés mesejáték. (Szombaton bérletszünet, vasárnap délelőtt a Csipkerózsika 2. bérlet, délután a Zsebibaba 2. bérlet érvényes.) A
Kövér Béla Bábszínház
nagytermében
vasárnap délelőtt 11 órakor
Csipkerózsika
(bérletszünet).
Orgona-avató istentisztelet és kórustalálkozó
Ünnepi orgona-avató istentisztelet és kórustalálkozó
lesz a
Szeged Honvéd Téri Református Templomban
vasárnap 10 órakor. Közreműködik:
Gesztesi Tóth Lászlóorgonaművész, a
Zákányi Zsolt Református Vegyeskar
- Budakeszi, az
Újszegedi Református Kórus
,
Szegedi Kis István Kórus
. 15 órakor
Gesztesi Tóth László szakmai bemutatója
– orgonakedvelőknek.
Hangversenyek
A Gál Ferenc Hittudományi Főiskola
Klebelsberg termében szombaton 19.30-kor
"Ó, Jöjjetek, imádjuk!"
- a
Harmonia Consort
régizenei együttes adventi hangversenye
Vivaldi, Scarlatti, Handel, Mozart és Esterházy
ünnepi muzsikáival,
Tokody IlonaKossuth-díjas szoprán vendégszereplésével, címzetes egyetemi tanári kinevezése alkalmából. Belépődíj: 850 Ft. A belépőjegy ellenében jelentős kedvezménnyel vásárolható meg
Marton Árpád: A Mozart-galaxiscímű, újonnan megjelent monográfiája!
A Bálint Sándor Művelődési Házban
szombaton 17 órakor a
Fricsay Ferenc Városi Fúvószenekar karácsonyi koncertje.
A koncerten közreműködik:
Pavane Táncegyüttes
és a
Szegedi Majorette Tánccsoport
. Kapunyitás: 16.30-kor. A rendezvény ingyenes!
Dóm Téri Advent
Szombaton és vasárnap a Dóm téren
10-19 óráig
Kézműves vásár
, 8 -19 óráig
Régiségek vására.
Programok:
Szombaton10.30-kor a
Madzag Bábegyüttes: Malom a szalmában
- klasszikus vásári bábjáték. 14 órakor a
Pátfalvi Hagyományőrző Csoport: Pátfalvi Betlehemes.
15 órakor
Cuháré Népzenei Műhely
. 16 órakor
Kerepetye Néptánccsoport
. 19 órakor
Miku Band -
az ArtStab csoport közreműködésével.
Vasárnap:Napközben
Nemzetközi Betlehemes Talákozó.
15 órakor az
Effata
és a
Kenworth Band.
17 órakor
Gyertyagyújtás az óriás koszorún
- közreműködik a
Szegedi Vox Nova kórus.
18 órakor
Új Akropolisz Meseháza: Fehérlófia
- játszószínház gyermeknek. A részleteket a
oldalon olvashatják.
Karácsonyi Ünnepi Hetek
A Széchenyi téren
Karácsonyi Vásár
és programok.
Szombaton17 órakor
Léghajó meseszínház
. 18 órakor
Coco bongo trió
.
Vasárnap17 órakor
Steven Frost Big Band
. 18 órakor
Ricsi karácsonya
- közreműködik a
Pont 4 zenekar
.
Tokaj Grand Tour 2009-2010
Szombaton 14 -19 óráig a
Móra Ferenc Múzeumban
rendezi meg
mini borfesztiválját
, a hagyományteremtés nem titkolt szándékával a
Magyar Kézműves Borok Kft
. A borászok élcsapata fogadja az érdeklődő közönséget és mutatja be, hogy milyen egyedi és változatosak
Tokaj-Hegyalja dűlői
. A rendezvényre egyszeri belépést és korlátlan kóstolást biztosítunk! A jegyek ára: 5900 Ft. Részletek a
oldalon. Ugyancsak a
Múzeumban
szombaton 9-15 óráig
"Kerek istenfája..."
kézműves karácsonyi játszóház – Betlehem-készítés, gyertyamártás, ajándékzacskó, karácsonyi képeslap, csuhécsengő készítés.
Közéleti Kávéház
Az Állam- és Jogtudományi Kar
II. sz. épületének (Rákóczi tér 1. fsz.)
tárgyalójában
szombaton 17 órakor
Egy név - két arc - száz év
-
id. Bene János és ifj. Bene János
közös verseskönyvének bemutatója
. Vendégek: id. Bene János, ifj. Bene János és
Budai László
festőművész. Beszélgetőtárs:
Réthy Emese
, újságíró, a kötet szerkesztője. A kötet a helyszínen megvásárolható, a beszélgetés után a szerzők dedikálnak.
A Korzó Zeneházban
(bejárat Feketesas u. felől) szombaton 20 órakor
15 éves a Régi Zongoristák Klubja.
Fellépnek:
Arany János, Csanádi Lajos, Háry Ferenc, Lévay Endre, Mózes János, Polgár Gyula, Várnai Szilárd, Veress László.
Vendégek:
H. Bálint Zsuzsanna, ifj. Várnai Szilárd, Gyimesi Kálmán
operaénekes,
Erdődi Leona
énekes. Moderátor:
Sári Zsuzsa
, az MTV főszerkesztője.
A Hansági Ferenc Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakiskola és Szakközépiskolában
(Kenyérgyári út 8.) szombaton 18 órakor
Milyen vírus (H1N1) fertőzi a magyar társadalmat?
Vendég:
Vukics Ferenc
, a Magyarok Szövetségének elnöke. Házigazda:
Bene Gábor.
Vasárnap 17 órakor az
Állam- és Jogtudományi Kar
II. sz. épületének (Rákóczi tér 1. fsz.) tárgyalójában
Forradalom - békaperspektívából
- beszélgetés
a temesvári forradalom 20. évfordulóján.
Vendég:
Réthy Emese
, újságíró. Beszélgetőtárs:
Orosz Adrienn
, történész.
Magyar nóta és operett-délután
Az IH Rendezvényközpontban
vasárnap 15 órakor
"Hull a hó a zöld fenyőkre..."
– magyar nóta és operett-délután. Fellépnek:
Kismárton Ilona, Guzsvány Izabella, Kurina Irén, Szegedi Szűcs Judit, Széles Flóra, Lévai László, Gyuris Imre, Papp Lajos, Fodor Károly, Polgár Gábor
. Kísér:
Báder Béla
és cigányzenekara. Prímás:
Kecskés Sándor.
Műsorvezető:
Széles Flóra
. Házigazda:
Majzik István
, a Magyarnóta-szerzők és Énekesek Dél-magyarországi Egyesületének elnöke.
Adventi est
A Jobbik szegedi szervezetének székházában
(Petőfi Sándor sgt. 20.) szombaton 18 órakor
Adventi est.
Fellépnek: a
Borostyán együttes
,
Bánki Károly
vezetésével, műsorukban magyar és keresztény dalok szerepelnek.
Vitéz Erdei József
előadóművész a magyar költészet gyöngyszemeit szavalja. Házigazda és főszervező:
Fodor Antal,
Turul Szövetség. Belépődíj nincs! Támogatást ki-ki szabadon adhat az előadóknak, tetszés szerint.
I. Dél-Alföld Szépe választás - döntő
Szombaton
érkezik döntőjéhez az
I. Dél-Alföld Szépe választás
. 9 gyönyörű lány jutott tovább a Szegeden, Békéscsabán és Kecskeméten megrendezett elődöntők alapján a végső megmérettetésre. További 3 lány SMS-es szavazás útján jutott be a
döntőbe
, amely 19 órakor kezdődik a
Retro Club-ban
.
Hétvégi moziműsorok
A Grand Caféban
szombaton és vasárnap: 19 órakor:
Tréfa
– magyar film, rendező:
Gárdos Péter.
21 órakor:
Megtört ölelések
- feliratos, spanyol film, rendező:
Pedro Almodóvar.
A
Belvárosi Mozi
hétvégi műsora (szombat-vasárnap):
Zsigmond Vilmos terem:
10 és 14 órakor:
Don Quixote szamarancsa
- színes, szinkronizált spanyol-olasz animációs film, rendező:
Jose Pozo.
16 és 20 órakor:
Poligamy
- színes, magyar romantikus vígjáték. Szereplők:
Csányi Sándor, Tompos Kátya, Mészáros Béla.
Rendező:
Orosz Dénes.
18 órakor:
Rémségek cirkusza
- színes, szinkronizált amerikai fantasy-horror, rendező:
Paul Weitz.
Balázs Béla terem:
16 órakor és 20.30-kor:
Pippa Lee négy élete
- színes, feliratos amerikai dráma. Rendező:
Rebecca Miller.
18.15-kor:
Utolsó jelentés Annáról
- színes magyar dráma, rendező:
Mészáros Márta.
Csőke József terem:
16.15-kor és 20.45-kor:
Szerelem második látásra
- színes, feliratos amerikai dráma. Szereplők:
Dustin Hoffman, Emma Thompson, Eileen Atkins
. Rendező:
Joel Hopkins.
18.30-kor:
Max Manus
- színes, feliratos norvég-dán-német életrajzi film, rendező:
Joachim Ronning, Espen Sandberg
.
Hétvégi bulik
Az IH Rendezvényközpontban
szombaton 19 órakor
Quimby koncert.
A SZOTE Klubban
szombaton 22 órakor
SHINE ON PARTY
-
DJ Lennard.
A JATE Klubban
szombaton 21 órakor
Irie Maffia lemezbemutató koncert
. A koncert után:
szomBEAT - A hétvége lüktetése
! Házigazda:
Bende Gábor.
Az
Icon Café & Lounge
-ban szombaton este
Weekend night
, vasárnap
Jazz est.
A Jazz Kocsmában
szombat este
Matthew Mitchell Trio.