Top

Szedeák: „behúzni” az utolsót is!

2009. december 18., péntek • Cikk nyomtatása • Küldés e-mailben

A Dél-Konstrukt-SZTE-Szedeák egy nyögvenyelős hazai győzelem után listavezetőként utazik Szolnokra, hogy az ide év utolsó mérkőzésén egy győzelemmel biztosítsa be feljutó helyét a férfi kosárlabda NB I/B Keleti csoportjában. Ha komolyan veszik a fiúk a mérkőzést, teljes erőbedobással küzdenek, baj nem lehet – utalt Bonifert Domonkos, a csapat trénere a minimális elvárásokra.

„Mindenképpen győzni utazunk a Szolnoki Főiskola csapatához, de a siker eléréséhez kerülni kell az olyan hullámvölgyeket, mint ami az Újbuda ellen elért minket. A héten sokat beszélgettünk erről a fiúkkal, és úgy látom, hogy nagy lángon égnek, megtesznek majd mindent a sikerért, és biztos vagyok benne, hogy csúszni, mászni fognak a pályán szombaton 18 órakor” – tett ellentmondást nem tűrő ígéretet a tréner, aki a jövővel kapcsolatban úgy nyilatkozott, hogy nem lesz pihenő a télen, csak a karácsonyi ünnepek. Január 16-án már folytatódik a bajnokság és ki lehet mondani, hogy a Szedeák a feljutást tűzte ki célul. Új játékost nem feltétlen igazolnak, inkább a műtéten átesett Rezák és beavatkozás előtt álló Nyilas felépülését kell segíteni. „A jelenlegi keret megfelelő egészségi és edzettségi állapotában alkalmas a cél elérésére” – fűzte hozzá Bonifert.

Ugrás az oldal tetejére

Hozzászólások

Eddig egy hozzászólás érkezett.

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


Kattintson ide a kép beszúrásához.

A SZEGEDma.hu tekintettel van a személyiségi jogokra, elutasítja a gyűlöletkeltést és az uszítást. Kérjük, tegyen így Ön is, hiszen a hozzászólást saját felelősségére írja!
Ön a(z) 38.107.191.110 IP címről szól hozzá.

  • 1. ovi hozzászólt ekkor: 2009. december 18., péntek, 14:32
    Válaszolok

    Ezeknek miért nem ad a megye 15 milliót?

Ugrás az oldal tetejére
Bottom