Az EnterNet Vásárhelyi Kosársuli otthonában lépett pályára pénteken a Dél-Konstrukt SZTE-Szedeák férfi kosárlabdacsapata bajnoki mérkőzésen. A megyei NB I/B-s rangadó talán nem alakult olyan szorosan, mint az előzetesen várni lehetett, de végig hatalmas csata dúlt a pályán. A mérkőzés eredményének alakulását este 18.30-tól online közvetítésünkben kísérhették figyelemmel.
A dobópárbaj ugyan csak péntek este fél hétkor kezdődött, ám a szópárbaj már jóval korábban megindult a megyei rangadó előtt. Elek András, a vásárhelyiek mestere például úgy vélekedett – portálunknak nyilatkozva –, hogy a találkozó abszolút esélyese a Szedeák, hiszen a vendégeknél 7-8 A csoportos szintű kosaras pattogtat, míg az ő együttesében közepes képességű játékosok váltogatják egymást. Még nemrégiben igazolt afrikai középjátékosát is B csoportos szintűnek minősítette a szakember. Ehhez képest a találkozó előtt osztogatott beharangozó szórólapokon az alábbiakat olvashatták a szurkolók: „Szeged, Jászberény, Vásárhely kiemelkedik a csoportból”, illetve „játékosállományát tekintve a két csapat hasonló”, végül, de nem utolsósorban Nyilas „fizikai és pszichológiai terrorjára” figyelmeztettek…
Az előzmények tükrében érthető volt, hogy a parketten is egymásnak esett az utolsó hat meccsét egyaránt megnyerő két alakulat. Az első percekben jobbára a hazaiak akarata érvényesült, a mali centert, Diakitét nehezen tudta tartani Gémes Levente. A Vásárhely gyakorlatilag minden figurát a színes bőrű kosarasra játszott, s ő kezdetben nem is nagyon hibázott. Várható volt azonban, hogy ez a fajta támadójáték nem sokáig lehet eredményes. 14-10-ről Simándi és Gémes hármasaival fordítottak a vendégek az 5. percben. Ahogy pedig Diakite fáradt – illetve Nyilas kisegítette Gémest az őrzésében –, a lepattanókat megszerezve rendre gyors akciókat vezethetett a Szeged. Vida és Nyilas vezetésével meglépett ellenfelétől a Szedeák, s 35-28-ra nyerte az első negyedet, melyben – fogalmazzunk finoman – egyik oldalon sem a védekezés dominált.
A Bonifert-legények gyorsasága, lerohanásai ellen a második játékrész nagy részében sem találta az orvosságot a házigazda. Folytatódott a Vida-show: a Tisza-parti irányító szenzációs egyéni alakításokkal, betörésekkel vétette magát észre, rendre a legmagasabb vásárhelyi védők mellett is fel tudta tenni a labdát. 27 pontig jutott a nagyszünetig. A Vásárhely nehezen lendült játékba, képtelen volt megtalálni a szegedi gyűrű felé vetető utat. 44-28-ra, majd 50-30-ra húzott el a látogató, többen már elkönyvelték a sima szegedi győzelmet. A negyed utolsó három-négy percében azonban kisebb megtorpanás következett be Gémeséknél: az eladott labdák, az elrontott dobások után rohanhatott a Vásárhely, Balaton, Vas és Mócsai kosaraival zárkózott is az Elek-alakulat. Érkezett azonban – ki más – Vida Máté, hintett egy triplát és egy duplát, aminek köszönhetően megnyugtató előnnyel vonulhatott az öltözőbe a Szedeák (60-46).
A harmadik felvonás eleje megint nem a vendégekről szólt. A Vásárhely tíz pont körülire csökkentette hátrányát, ugyanakkor csapkodóvá vált a játék. Tovatűnt az első két negyed élvezetes kosárlabdája, sokkal többet hibázott mindkét fél. Szép megoldásokból azért nem volt hiány: elég, ha csak Gémes vagy Diakite blokkjaira, valamint a mali center zsákolásaira gondolunk. Így aztán jól szórakoztak a nézők, akármelyik csapatért is szorítottak. Vida és Gémes találatai révén őrizte előnyét a Szeged, 76-65-tel fordultunk az utolsó negyedre.
Ezt a játékrészt is a hazaiak kezdték jobban, nem lélegezhettek föl tehát a megyeszékhelyről érkezett sportbarátok. A Szedeák kétszer adta el a labdát, Balaton és Diakite azonnal büntetett. Sőt, a Vásárhely afrikai ásza középtávolról is átdobta Gémest, ezzel pedig a 32. percben 76-71-re hozta föl csapatát. A legjobbkor érkeztek Gémes és Kovács D. találatai. Cziberééknek ugyanakkor több alkalommal is lehetőségük adott rá, hogy lőtávolon belülre kerüljenek, ám mínusz ötnél, hatnál egyszerűen képtelenek voltak kosarat dobni: a triplakísérletek leszédültek, a közeli dobásokba is hiba csúszott, így a hazai közönség hiába űzte-hajtotta kedvenceit, a Szeged tartotta a vezetést.
Kőkeménnyé
vált az ütközet a hajrába fordulva: Kukla és Diakite is négy faulttal játszottak a a Vásárhelyben, de abszolút nem húzták vissza a kezüket az élesedő harcban. Persze egy ilyen rangadón ki fogná magát vissza? A Szegedből Holt neve mellett szerepelt négy bunkó. Az ex-szedeákos center szállt ki hamarabb – követve a már korábban kipontozódott Utasit –, majd az amerikai fiú is levette a mezt és a cipőt. Sajnos Gémes és Nyilas egyre több – könnyű dobást – rontottak, a fáradtság jelei mutatkoztak a két rutinos harcoson. A Vásárhely padról beszálló emberei pedig ezúttal többet tettek a játékhoz, mint a szegedi csereemberek. Két perccel a vége előtt 86-78-ra vezettek a Tisza-partiak. Cziberéék azonban nem adták föl, büntetőpárbajjá alakították a végjátékot. Ebből csaknem egyformán jöttek ki a csapatok, ennek megfelelően a Szedeák 93-85-re nyerte az izgalmas összecsapást.
A hazaiak legeredményesebbje Diakite lett 29 ponttal, emellett 24 lepattanót is letépett. Ami a szegedieket illeti, Vida Máté 37, Gémes pedig 23 pontig jutott. Lecsó meg sem állt 16 lepattanóig.
A listavezető Dél-Konstrukt SZTE-Szedeák a következő fordulóban két hét múlva a Nagykállót fogadja.
A férfi kosárlabda NB I/B Keleti csoport 8. fordulójában:
EnterNet Vásárhelyi Kosársuli – Dél-Konstrukt SZTE-Szedeák 85-93 (28-35, 18-25, 19-16, 20-17). Hódtói sportcsarnok, 800 néző. Vezette: Gál, Farkas, Fodor.
Vásárhely: BALATON 10, VAS 20/9, Mócsai 7, Utasi 4, DIAKITE 29. Csere: Szilágyi, Böszörményi, Dani 3/3, Kukla 2, Czibere 10/6. Vezetőedző: Elek András.
Szeged: VIDA 37/6, Simándi 7/3, NYILAS 15/3, Kovács D. 6, GÉMES 23/3. Csere: Rezák, Holt 2, Molnár 3/3, Komáromi. Vezetőedző: Bonifert Domonkos.
További eredmények:
Jászberényi KSE – Szolnoki Főiskola Olaj KK 118-96
EKF Hész Eger – Tiszaújvárosi Phoenix KK 71-67
Nagykállói KE – Debreceni Egyetem KE 84-75
Online közvetítésünket itt olvashatja el újra:
Vásárhely, Hódtói sportcsarnok, 800 néző.
I. negyed
2. perc: 6-4
4. perc: 13-10
6. perc: 17-19
8. perc: 23-28
10. perc: 28-35
Pontszerzők
Vásárhely: Diakite 11, Czibere 7/6, Vas 6/3, Utasi 4.
SZTE-Szedeák: Vida 14, Simándi 7/3, Nyilas 6, Gémes 5/3, Molnár 3/3
I. negyed: Vásárhely – SZTE-Szedeák 28-35
II. negyed
2. perc: 28-38
4. perc: 30-44
6. perc: 32-50
8. perc: 42-52
10. perc: 46-60
Pontszerzők
Vásárhely: Diakite 11, Czibere 9/6, Vas 14/6, Utasi 4, Balaton 4, Kukla 2, Mócsai 2.
SZTE-Szedeák: Vida 27/3, Simándi 7/3, Nyilas 12/3, Gémes 7/3, Molnár 3/3, Kovács 2, Holt 2.
II. negyed: Vásárhely – SZTE-Szedeák 46-60
Félidő: Vásárhely – SZTE-Szedeák 46-60
III. negyed
2. perc: 49-60
4. perc: 55-67
6. perc: 57-69
8. perc: 60-73
10. perc: 65-76
Pontszerzők
Vásárhely: Diakite 19, Czibere 10/6, Vas 17/6, Utasi 4, Balaton 6, Kukla 2, Mócsai 7.
SZTE-Szedeák: Vida 32/6, Simándi 7/3, Nyilas 15/3, Gémes 15/3, Molnár 3/3, Kovács 2, Holt 2.
III. negyed: Vásárhely – SZTE-Szedeák 65-76
IV. negyed
2. perc: 71-76
4. perc: 71-78
6. perc: 74-82
8. perc: 78-86
10. perc: 85-93
Pontszerzők
Vásárhely: Diakite 29, Czibere 10/6, Vas 20/9, Utasi 4, Balaton 10, Kukla 2, Mócsai 7, Dani 3/3.
SZTE-Szedeák: Vida 37/6, Simándi 7/3, Nyilas 15/3, Gémes 23/3, Molnár 3/3, Kovács 6, Holt 2.
IV. negyed: Vásárhely – SZTE-Szedeák 85-93
Végeredmény: Vásárhely – SZTE-Szedeák 85-93
Cs. Gát László – Pintér M. Lajos
Hallgassa meg a Vida Mátéval készített interjúnkat!
Audio clip: Adobe Flash Player (version 9 or above) is required to play this audio clip. Download the latest version here. You also need to have JavaScript enabled in your browser.
Hallgassa meg a Bonifert Domonkossal készített interjúnkat!
Audio clip: Adobe Flash Player (version 9 or above) is required to play this audio clip. Download the latest version here. You also need to have JavaScript enabled in your browser.
Hallgassa meg az Elek Andrással készített interjúnkat!
Audio clip: Adobe Flash Player (version 9 or above) is required to play this audio clip. Download the latest version here. You also need to have JavaScript enabled in your browser.














Nem nagyon értem amit írsz. Nem állítottam, hogy tévedhetetlen vagyok, de azt sem, hogy mindig tudom a tuti igazságot. De tényleg hagyjuk, mert ennek nem sok köze van már a kosárhoz. Még 1x gratulálok a Szedeáknak, jobbak voltak. Ennyi. Pont.
és látod, rajtad kívül még a gépem is vicceskedik
Nem tévedtél, hiszen tévedhetetlen vagy. És te mindig keményen megmondod a tuti igazságot. Gondolom, nem árulod el a titkot, hogy ezt hogyan csinálod…
nem tévedtél, hiszen tévedhetetlen vagy. és keményen megmondod mindig az igazságot. gondolom, nem adod ki a titkot, hogy ezt hogyan csinálod…
Tévedtem, veled kár lenne vizet is inni… Nem láttam azt a szitut, sőt azt sem, hogy ott szegedi részről reklamált volna valaki. Ha szándékosan bevert volna egyet a Diakite, akkor alighanem nagyobb cirkusz lett volna… A Nyíl és a Ká szitunál, viszont egyértelmű volt számomra a helyzet, mindkettő technikait ért volna. Hiába, három bíró sem láthat mindent.
És Diakite gyomrosa Gémesnek tetszett?
Ja és akár megihattuk volna a pezsgőt együtt a Szedeák győzelme után…
kkk! Ha elég bátor lettél volna, most hozhattad volna a pezsgőmet, amiben ugye nem mertél fogadni:D (Aki nem tudja, kkk szakértőként 0 győzelmet jósolt a szezonra a Kosársulinak, de aztán fogadni már nem mert, biztosra vette a Nagykálló elleni vásárhelyi sikert:D:D:D) Mit írjak? Jobb és főként rutinosabb csapat a Szedeák. Ez főleg a végjátékban jött ki, -5-nél vagy 3 támadást elrontott a Kosársuli, illetve a büntetők is nagyon kellett volna… Nekem meglepetés volt Vida játéka, de szerintem másoknak is, talán még a szegedi szurkolóknak is. Amikor a Kecsóval legutóbb Vásárhelyen járt, akkor Drahi ellen a labdát nem tudta áthozni a felezővonalon… Jól nyomta, bár ha úgy védekezik a Vásárhely, mint a harmadik és negyedik negyedben, akkor akármi is lehetett volna. Nyíl könyököse nem tetszett, talán emiatt is takarta be olyan szépen Ká. Egyébként sportszerű meccs volt, a jobb győzött. Őszintén szólva erre is lehetett számítani. Diakite és Vas mellett még egy extra kellett volna hazai részről, akkor lehetett volna meglepetés.
Vásárhelyen vajon áramszünet van? Furcsa hogy nem ír senki (vagy valaki) okos elemzéseket.
Vásárhelyen vajon áramszünet van? Furcsa hogy nem ír senki (vagy legalább valaki) okos elemzéseket.
tonypilot
Hozzászólás-novellád nálam 5-ös
Gratula
A fotók szintén 5-öst érdemelnek (szépek a fények a vásárhelyi csarnokban)
Javítok: …mert sűrűn emlegetik…gyorspisi a ködben
Micsoda kalandom volt tegnap este … , de megérte bevállalni!
Este fél ötkor még Tápén vásárolok pelenkát a kisunokámnak…,ötkor a kocsit lerakom a felsővárosi garázsba…,rohanás a 73-as busszal a Marsra…, 1/V villamospótlóval a rókusi állomásra…,17:28-kor jegypénztár…,17:31-kor Szeged pu.felől vonat befut…,felszállás 80-100 fő zömmel kollégisták hétvégi hazautazók…,hangosbemondó:-Elnézést 10 perc dekkolás!…,a tíz percbe egy röpke verekedés is belefér , -egy hatvan-körüli piros fejű,talán piás?, meg egy húsz körüli diák összeakaszkodnak , mint a szumósok,feltűnő , hogy pertuban vannak , tegeződnek,nyilván ismerik egymásnak az édesanyját is , mrert sűrűn emlegetik-szétszedem őket…, 17:42 indulás…Algyő …Vásárhely-Népkert…Vásárhely-vasútállomás18:10…,10 perc könnyű kocogás, Hódtói csarnok…,Csarnok előtt gyorpisi a ködben…, 18:25 odabent 800 mufurc, hangulat a csúcson,sajnos kevés szegedi ,ja persze a köd…, kezdés,az első 5 percben “diákhitel-show” Gémes nem bírja,gyüjti a személyiket…,Boni rendet rak, Nyíl besegít, a színesbőrű lelohad…,szünet előtt egyszer húsz is volt , majd szünetre megnyugtató 14 pontos előny…,a harmadik negyedben tízre, a negyedikben meg ötre csökken az előny…,beszarás!…,a végére nyolcpontos győzelem,előzetesen ennyit saccoltam ,csak menetközben másképpen alakult a forgatókönyv ,ezért lett kissé izgalmas…,összességében, egyik oldalon ügyes, fiatalos Vásárhely ,sok szimpatikus fiatallal,a másikon hétről-hétre erősödő Szeged, csak bírjuk erővel , valamint sérülés nélkül és teljesülhet a vágy…,meccs után taps a szegedieknek , a tömegben egy-két szegedi arc,Öregmolnár, Wirthpista és az FK 1899 Szeged focistái is átjöttek…,hazafelé Spitzer Laci
és családja befogad, kocsival elhoznak, harapni lehet a ködöt Szegedig…,kilenckor már itthon ,érdemes volt bevállalni a kalandot!
Gratuláció a CSAPATnak! Jó volt látni a maga biztosságot a csapaton. Nem törte meg a játékot az első negyed érdekes birói itélet sorozata. Megtanultukunk nem a pályán kritikát gyarolni az a közönség és az edző feladata.
Valamint a centert is megtudtátok fogni igaz, hogy két emberre volt szükség, de nekünk nem dobott 30at. A végére elfáradtunk, de ezt is végre rutinból oldotunk meg. Okos taktikus játékkal. Van még fejlödni való, de az út jó épitkezi kell.
Most először nem értek egyett Bonival. Az nyerte meg a meccset, akinek sültek a kosarai. Vida ki szolgálta Nyilat és Lecsot is álom passzokkal. De őket lefoglalta a védekezés is. A végeredmény a lényeg és az csapatmunka volt megint.
Jó volna látni valami hasonlot a fiataloktól is. Remélem rajta tartja a kezét a MESTER az U20n is. Mert ugytünt a kis meccsen, hogy igen hiányolják a hangját!!!:-))
Köszönet a Szegedmának a profizmusért. Lépésről- lépésre egyre szinvonalasabb dolgokat találnak ki. A video ötlete fantasztikus.
Botka kosárra és focira pénzt!:)
A végén azért voltak meleg pillanatok amikor f.stam hogy a vásárhely nehogy egyenlítsen,vagy fordítson. Csiga sem volt rossz. Fontos kosarakat szerzett és végig segítette a többieket. Nagyon együtt van ez a csapat. Jó csapat, jó járni a meccseire.
Jó meccs volt!!! SZEDEÁK-SZEGEDma.hu feliratú sálakat nem tudtok gyártatni? A Naturtex biztosan kedvezményes árat adna.
Slam nem is lenne jó ha bárkit lebecsülnénk. Amúgy a sorozatban igazad van. De ha azt nézzük a bajnokság egy elég hosszú kemény sorozat, azt kell bírni.
Nem szeretnék vitatkozni, de ha az “öregek” a Baja-Eger-Jászberény-Vásárhely sorozatot bírták, talán megbirkóznak a Nagykállóval meg az Újbudával is – ami nem azt jelenti, hogy ezeket az ellenfeleket lebecsülném. Most van egy kis idő, hogy a csapat rendezze a sorokat.
Attól félek hogy az öregek ezt nem fogják bírni. Ha Gémes Lecsó és Nyilas Pistával ne adja isten valami baj történik nem tudom ki pótolhatja őket. Vékonynak tűnünk ahhoz hogy magabiztosan osztály váltásról lehetne álmodni, üzenek a korábbi hozzászólóknak. Ettől függetlenül gratulálok a csapatnak a mai meccshez. Sajna nem mehettem át a péntek miatt de így is örülök!