Avagy a nem mérhető távolság
Nandafalva 1979-ben alakult, és kezdetben a ma jógakolostorként működő szomszédos épületben gyakorolta lelki életét a közösség; a tanya egyik szobáját rendezték be kápolnának. A rendszerváltást követően újabb családok költöztek a lelki oázist jelentő alföldi tanyavilágba. Húsz év tevékenység eredményeképpen, 2000-ben nyitotta meg kapuit a hindu templom. Az alföldi tájba illeszkedő épület Szigeti Gyula műépítész tervének köszönhetően a magyar és hindu építészeti jegyek bravúros fúziója, alföldi épületeket idéző tornáca cseréppel díszített orisszai templomtornyot ölel körbe. Az Indiában még ma is élő tradicionális templomépítészet nem riad vissza a különböző tájegységek építészetének ötvözésétől. A templom tornyában lakó egymázsás harang a magyar hagyományt is követve naponta megszólal. A templom szentélyparkja a hindu pantheon legfontosabb alakjait mutatja be. Egyik monumentális eleme a két tonnás, egy kőből kifaragott, két méter magas Alázat-oszlop.
A két méter magas Alázat oszlop felirata
Csépke Imre vezet be ebbe a nem is olyan titkos, de annál meghittebb kis világba. „1979 augusztusában három barátommal, akkor huszonévesen jöttünk el Budapestről egy békés, nyugalmas, saját tulajdonú helyet keresve magunknak és a vallásunk iránt érdeklődőknek” – meséli. „A rendszerváltás után vált szabaddá ténykedésünk, addig szinte rejtőzködő életmódot folytattunk. Amikor valamelyik pesti bérleményünkben már feltűnt a hatóságoknak a sok látogató, mindig új helyre mentünk. Ezt megelégelve kerestünk vidéken új helyet magunknak. Pécs és Szeged környéke volt a két kiválasztott, mint kultúrhely, és egyetemi város. Sok épületet és hirdetést megnézve Balástya szerető közössége mellett döntöttünk.”
Vaisnavizmus az Alföldön
A két kilométeren belül lévő tanyákban 12 család éli életét. Ők alkotják a Vaisnava magját gyermekeikkel, családjukkal. A közösség életének eddigi egyik legnagyobb eseménye azonban a nandafalvi anyatemplom építése volt. A vaisnavizmus 25 éves magyarországi múltjával, ha szerényen is, de gyökeret eresztett hazánkban.
„Naponta négyszer tartunk istentiszteletet, immár 24 éve folyamatosan, ahol kisebb-nagyobb számban, az életükhöz igazodva megjelennek a közösség tagjai” – folytatja a bemutatót Csépke Imre, azaz hindu nevén Dzsanárdan Maharádzs. „Országos szinten azonban már néhány száz főre tehető hitünk aktív követője. Érdeklődők száma pedig több ezer, így szinte állandóan van látogatónk. Emellett rendszeres programjaink is vannak: minden év augusztusának első hetében rendezzük meg egyhetes nemzetközi találkozónkat, ahová nemcsak Európa számos országából, de az USA-ból vagy épp Dél-Amerikából is érkeznek résztvevők. Ilyenkor kis sátortáborrá alakul át a hindu templom környéke, ahol mindenki megtalálhatja saját lelki békéjét. Most, a tél közeledtével leköltözik a szentély az úgynevezett alsó templomba, ahol kisebb költséggel tudjuk biztosítani a fűtést. De ez talán nem is szokatlan, hiszen a Himalájában szintén ’leköltözik’ a templom az alsóbb falvakba. Sajnos nálunk inkább a költségcsökkentés szorít erre bennünket.”
Gyaloglás és színház a lelki „torna” mellett
Sokféle módon próbálnak a társadalom életébe kapcsolódni, egészségi programokat tartanak, elvonuló hétvégékkel, képzésekkel segítik a hozzájuk fordulókat, vagy épp a mai társadalmi problémák kezeléséhez nyújtanak lelki segítséget, pozitív tudatosságot. Imre a Nordic Walking (északi gyaloglás), a sífutásból kialakított, speciális bottokkal végzett gyaloglás egyik hazai úttörőjeként kiválóan illesztette a lelki megbékélést, a gondolkodás tisztaságát az egészség megőrzésével.
„A Ramajana színrevitelét is tervezzük itt, Nandafalván” – folytatja a jövőbeli terveiket Imre. „1968-ban volt utoljára Budapesten látható a mű, nem csoda, ha ötletünk számos színházi barátunk figyelmét is felkeltette. Nagyon kevés hindu templom található Európában. Reményeink szerint a balástyai Vaisnava hindu templom mind építészeti értékei, mind rendezvényei révén hozzájárul majd a térség kulturális vonzerejének növeléséhez. A vaisnava tanítás szerint az ember csakis úgy lehet boldog, ha feléleszti elveszett szeretetteljes kapcsolatát Istennel. Ez a lelki folyamat a szeretet jógája (bhakti-jóga), amelyet gyakorolva fokozatosan tiszta szívű, önzetlen, nemes jellemű ember válhat belőlünk. Itt, Nandafalván pedig minden adott ehhez: a béke, a nyugalom és egy szerető közösség. A kis közösség szépen működik, s az évek alatt természetes módon egyre gyarapodott is. Sok ezer ember fordult meg itt, és tapasztalta meg a hely különleges atmoszféráját; a többezer éves filozófia ősi bölcsességét, a füstölők egzotikus illatát, az indiai vegetáriánus konyha ízeit és a házigazdák kedves vendéglátását.
Illés Tibor
Vaisnava hindu templom – Nandafalva in Csongrád County
Vaisnava hindu templom – Nandafalva szabadtéri szentély in Csongrád County
Vaisnava hindu templom – Nandafalva kert in Csongrád County









Lopland NE SZÉGYELD AZ IDENTITÁSOD! Most már egyértelmű, mert így jár a felsőbbrendű, ha zaros.
Mi van elvtársak?
Csak nem belterjes hitgyülis fórumot tartotok egymásnak és egymás között?
Mit hőzöngsz, mirmurketto? LJ510126től legalább megtudjuk, hogy rajta kívül mindenki mocskos büdös zsidó és ehhez tartsa magát. A kereszténységről pedig már Hitler is megmondta, hogy mocskos büdös zsidó vallás. (Persze a Schickelgruber se valami árja név.) Hát még a hinduizmus!
Egy ilyen közösséggel kevesebb a baj, mint a LJ510126-féle kirekesztő féleszűekkel, paranoiás betegekkel.
És még néhány érdekesség, kevésbé vallásos köntösben, különösen LJ barátom figyelmébe:
Bővebben: http://www.antidogma.hu
“Nemrég amerikai tudósok egy új tömegpszichózist fedeztek fel. A “csoportgondolkodás” (group think) névvel illetett patológiás kórtünet legfőbb jellemzője, hogy az általa megfertőzött egyének zsigerből elutasítják megcsontosodott rögeszméik kétségbe vonását, ráadásul pedig azokat, akik a csoporton kívül maradnak, elszigetelésre, befeketítésre, sőt – adott esetben – fizikai kiiktatásra ítélik. Jellemző módon a vallási fanatizmusok a csoportgondolkodásban szenvedők körében lelnek igazán kedvező táptalajra. “Aki nincs velem, az ellenem van”, deklarálta Jézus, megteremtve ezzel a másként gondolkodók üldözésének elméleti alapját.”
Bár mulatságos, hogy ehhez a cikkhez a legtöbbet a Bibliából idézek.
Már én is MEGŐŐŐŐRÜLTEM…. 8)))
“A bölcs elméjű beveszi a parancsolatokat; a bolond ajkú pedig elveszti magát.”
illetve
“Mély víz a férfiúnak elméjében a tanács; mindazáltal a bölcs ember kimeríti azt.”
Bár nálad jócskán mély és sötét lehet az a víz, ami a fejedbe lötyög.
Én keresnék más oldalakat, ahol szeretettel fogadnak a te hittestvéreid, bár gyanítom, onnan is kizavartak már a hasonló agytalan szösszeneteid miatt.
végezetül:
“A dolognak summája, mindezeket hallván, ez: az Istent féljed, és az ő parancsolatit megtartsad; mert ez az embernek fődolga!”
És nem utolsó sorban:
“Jobbod, Uram, erő által dicsőül, jobbod, Uram, ellenséget összetör.”
/Kivonulás könyve 15,6/
A pszichológia és a pszichiátria köztudomásúlag a zsidók által kitalált és ma is főleg általuk gyakorolt áltudomány.
De Lopland (találó SZDSZ-es nickname) nyugodtan felkeresheted az agyturkász hittársaidat. A rabbi biztosan nem engedi majd, hogy túl rossz “szakmai” véleményt adjanak rólad, mert az szerinte már kimerítené a gyűlöletbeszéd bűnét.
Az általános hülyeség és elmebaj magyarországi erőszakos nyomulása csak egy eszköz mindazon kommentelők részére, akik nem tudnak behatóbban azzal foglalkozni, ami velük egyidős, így az általuk birtokolt elmezavar segítségével megfosztják a normális magyar lakosokat saját ép eszük megőrzésétől, majd az így létrehozott katyvaszban ráerőszakolják véleményüket másokra, elérve ezzel alantas céljaikat. Épp ezért a normális emberi megnyilvánulásokon kívüli, az elfogadott emberi közlési formáktól durván eltérő elmebajos kommentelőket kifejezetten HÜLYEként kell kezelnünk, üldözni nem kell őket, de gyorsan át kell nekik adni néhány pszichiáter telefonszámát, akik nagy lelkesedéssel foglalkoznak az LJ510126-hoz betegekkel.
A hindu vallás európai és ezen belül magyarországi erőszakos nyomulása csak egy eszköz a globalista (zsidó) országfoglalók kezében, hogy az általuk létrehozott vallási zavar segítségével megfosszák a magyar őslakosokat az történelmi keresztény vallások által létrehozott magyar nemzettudatban, majd az így létrehozott szellemi katyvaszban már könnyebben érhessék el alantas céljaikat.
Éppen ezért a történelmi keresztény vallásokon kívüli, a magyar nemzettől idegen vallásokat szektaként kell kezelnünk, ezáltal üldöznünk kell az itthoni térhódításukat.
Itt laknak? Mert sehol nem látok egy lelket sem. Vagy tiltja a vallásuk, hogy fotózzák őket?