Aradi emlékezés a hősökre – Csongrád megyeiekkel

2009. október 7., szerda • Cikk nyomtatása • Küldés e-mailben
Fotó: Gémes Sándor

arademlekunnepseg22 Aradon is megemlékeztek az 1848/1849-es szabadságharc vértanúiról a keddi napon. Az évfordulós ünnepségen a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke és több más megyei politikus is részt vett.

Október 6-án 160 éve végezték ki végezték ki Aradon a magyar szabadságharc 13 tábornokát és főtisztjét, Pesten pedig Batthyány Lajost, az első magyar felelős kormány miniszterelnökét. Határokon innen és túl az ő emléküket idézték meg a nemzeti gyásznapon. Az aradi vértanúk emlékünnepsége kedden délelőtt szentmisével kezdődött az aradi minorita templomban. A misét Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek celebrálta. Az egyházi méltóság az egykori tábornokok életének utolsó pillanatait idézte fel dokumentumok, visszaemlékezések alapján.
Ezt követően a vértanúk obeliszkjénél, az egykori vesztőhelynél helyezték el az emlékezés koszorúit többek között a Damjanich-leszármazottak, az országos és helyi RMDSZ, a magyar kormány, Magyarország bukaresti nagykövetsége, kolozsvári főkonzulátusa, pártok, civil szervezetek, iskolák képviselői. Csongrád megyéből ott volt a megyei önkormányzat képviseletében Magyar Anna közgyűlési elnök. Megjelent a szegedi Jobbik elnöke, Tóth Péter, Rácz Tibor alelnök, valamint Tímárné Horváth Magdolna, az MDF szegedi szervezetének elnöke.
A hivatalosan bejelentett koszorúzást után ki-ki maga róhatta le kegyeletét, volt, aki egy szál virággal, és akadt, aki égő gyertyával hajtott fejet az emlékmű tövében. A magyar és Székely himnusz eléneklésével zárult az évfordulós ünnepség.
Délután a Megbékélés Parkjában, a Szabadság-szobornál folytatódott a megemlékezés. Itt mások mellett Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke mondott beszédet. Az ünnepségen Nógrádi Zoltán országgyűlési képviselő is részt vett.

Ugrás az oldal tetejére

Hozzászólások

Eddig 3 hozzászólás érkezett.

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


Kattintson ide a kép beszúrásához.

A SZEGEDma.hu tekintettel van a személyiségi jogokra, elutasítja a gyűlöletkeltést és az uszítást. Kérjük, tegyen így Ön is, hiszen a hozzászólást saját felelősségére írja!
Ön a(z) 38.107.179.217 IP címről szól hozzá.

  • 3. tikle hozzászólt ekkor: 2009. október 7., szerda, 12:29
    Válaszolok

    Miki! ott voltam én is. Tényleg politikamentes megemlékezés volt, és nem köpködött senki. Miklós Peti méltó megemlékezést tartott.

  • 2. miki hozzászólt ekkor: 2009. október 7., szerda, 10:52
  • 1. Bikk Makk hozzászólt ekkor: 2009. október 7., szerda, 10:50
    Válaszolok

    Csak én érzem úgy, hogy a 160 éves évforduló ellenére idén nem sok szó esett a megemlékezésről idehaza? Szomorúnak tartom. Lassan minden ünnepet átsző a politizálás, mindenhol csak politikusok mondanak beszédet, olyat, amelyikben kampányolni tudnak önmaguk mellett. Az ünnep maradéka pedig a kőhajítás, autók összetörése, rendőrre támadás, fába szorult féregként kiabálás ami ellen a rendőrség kordonnal, a normális ember pedig távolmaradással védekezik.

Ugrás az oldal tetejére