Nagysikerű előadás a liberalizmus történelmi hatásairól

2009. szeptember 25., péntek • Cikk nyomtatása • Küldés e-mailben
Fotó: Gémes Sándor

barlayesmiklospeter Barlay Ödön Szabolcs vasmisés katolikus pap tartott előadást tegnap este a megyeházán “Hová vezetett a liberalizmus Magyarországon” címmel. Az estet – amelynek házigazdája Rózsavölgyi József, a Fidesz szegedi elnökségének tagja volt – a Fidesz és a Kereszténydemokrata Néppárt szegedi szervezete közösen szervezte. Barlay atya beszélgetőtársa Miklós Péter, a KDNP szegedi ügyvezető alelnöke (a Fidesz kulturális tagozatának nemrég megválasztott Csongrád megye elnöke) volt.

A kilencvenéves Barlay Ödön Szabolcs történész, az Eötvös Loránd Tudományegyetem címzetes professzora, a Professzorok Batthyány Körének tagja, hatvanöt esztendővel ezelőtt szentelte pappá Mindszenty József. A több mint százötven fős hallgatóságának két huszadik századi magyar közéleti szereplő politikai – Prohászka Ottokár és Horthy Miklós – pályáján és emlékezete alakulásán keresztül mutatta be a liberális oktatás- és művelődéspolitika általa károsnak ítélt hatásait. Többek között felidézte azt, hogy Prohászka Ottokár székesfehérvári püspök szobrát 1947-ben, húsz évvel a főpap halála után Faludy György közreműködésével vandál kezek meggyalázták és lerombolták. A professzor nem rejtette véka alá azon véleményét, hogy a liberalizmus a nemzeti és keresztény gondolkodásmód, s a tradicionális polgári értékrend ellen támadó ideológia.

Azt előadás után Barlay professzor – aki a Magyar Tudományos Akadémia doktora és több mint harminc kötet szerzője – könyveit dedikálta, s elmondta, hogy jelenleg is újabb könyvén dolgozik, amelyben ismét kedvelt témáját vizsgálja tovább: Prohászka életművét és értékelését akarja megtisztítani a félreértésektől és a rágalmaktól.

Barlay Ödönnel készített interjúnkat jövőhéten olvashatják a SZEGEDma.hu-n.

Ugrás az oldal tetejére

Hozzászólások

Eddig 5 hozzászólás érkezett.

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


Kattintson ide a kép beszúrásához.

A SZEGEDma.hu tekintettel van a személyiségi jogokra, elutasítja a gyűlöletkeltést és az uszítást. Kérjük, tegyen így Ön is, hiszen a hozzászólást saját felelősségére írja!
Ön a(z) 38.107.179.220 IP címről szól hozzá.

  • 5. Nógrádi Tibor hozzászólt ekkor: 2009. szeptember 25., péntek, 15:21
    Válaszolok

    Kedves Che

    Gúnyod annyira primitiv,hogy már nem sértő,szánalmat keltő.
    Az Isten bocsájtsa meg neked !

  • 4. Che hozzászólt ekkor: 2009. szeptember 25., péntek, 14:30
    Válaszolok

    Prohászka az a Kretén újság munkatársának az álneve. NAgyon jó lap :)
    Az Ödön pedig a Baradlay a Kőszivű ebmer fiaiből, ti műveletlen hirtelennagyonjobbosok :)
    Nagy keresztény Magyarországot a világnak, hogy a megváltó eljöhessen végre (üzente minap a hasszid zsidó barátom)

  • 3. jani hozzászólt ekkor: 2009. szeptember 25., péntek, 14:26
    Válaszolok

    Prohászka Ottokár, nem Ödön. :) Az a Barlay.

  • 2. lapcsi hozzászólt ekkor: 2009. szeptember 25., péntek, 12:44
    Válaszolok

    Nagyon tetszett az előadás!

  • 1. radix hozzászólt ekkor: 2009. szeptember 25., péntek, 09:03
    Válaszolok

    HORTHY és PROHÁSZKA még ma is tabu Szegeden? Pár éve a szegedi VAKOLÓK a lapjukban még nyíltan támadó cikket írtak a Horthy szobor felállítása ellen. Vannak akik félnek Horthy szakralitásátó, attól a szakrális Horthytól, aki 12. Piussal egyetemben mentette a zsidókat.
    Prohászka Ödön emelkedett tisztasága pedig igen csak távol áll a jelenlegi anyagi függőséggel és megfelelési kényszerrel terhelt klérustól.
    Ne féljetek! – mondta II. János Pál.
    Csak ez az egy út van!

Ugrás az oldal tetejére