Top

Kiállítás az altemplomban: „Isten (nem) egy zebra” – Panorámaképpel

2009. szeptember 25., péntek • Cikk nyomtatása • Küldés e-mailben
Fotó: Gémes Sándor
performance14 Be kell vallanom, a posztmodern művészetről eddig nem sok kedvező tapasztalattal rendelkeztem, a „multikulturális fesztivál” szóösszetételtől pedig már a meghívó láttán felállt a szőr a hátamon. Ilyen előítéletekkel felszerelkezve tértem be minap a Dóm altemplomába, ahol a rendezvény ajánlója szerint „posztmodern installációk gondolatébresztő kompozíciói nyújtanak egyedi élményt”.

Igen, az egyedi élmény megvolt.
És valóban, gondolatok is ébredtek bennem. Ezek szerint, amit az altemplomban átéltem, elérte a célját… De vajon lehet célja a megbotránkoztatás egy keresztény fesztiválnak?

Nem is tudom, hol kezdjem.
Ha a teológia felől indulok el, tudom, hogy van egy közösségi istentapasztalat, amelyből a vallások megszülettek és emellett van egy személyes istenélmény, melyet az egyén él át nap mint nap. Nekem valamiért egyikbe sem fér bele egy olyan isten képe, akit egy betonkeverőből vagy egy összegyűrt hálózsákból kilógó zebracsíkos női láb jelképez. Persze, a következő kultuszminiszteri cím esélyesének sorait idéző felirat és az oltár díszítése láttán lehet, hogy mégis érdemes elgondolkodni rajta, milyen istenkép is él ma Magyarországon. (Hozzáteszem, Szőcs Géza gondolata így folytatódik: „Az Isten nem más, mint negyven madár, és lehet, hogy Zimurgnak hívják – felelte a bagoly. – De kérdezd meg másoktól is. Például a denevérektől.”)
Ha a Szeged jelképének tartott, és a városba látogatók által is rendre megcsodált székesegyház méltóságát keresem, őszintén szólva felháborítónak is tartom, hogy a főpapok és a hajdani kultuszminiszter nyughelyéül is szolgáló altemplomban egy ilyen jellegű „performance” helyet kaphatott: zebracsíkos női torzóval és idegborzoló zenével.
Ha pedig a jóízlés felől közelítek, akkor a disszonáns „hanginstallációkat” egy temetkezési helyen akár kegyeletsértőnek is nevezhetném, ami elborzaszthatja az elhunytakat látogató hozzátartozókat.

Úgy gondolom, a vallásos művészetnek nem lenne szabad eltávolítania az egyháztól az embereket. Persze az is lehetséges, hogy egyszerűen csak én nem értem ennek a posztmodern izének és a katolikus egyháznak a viszonyát…

Régen volt ilyen felszabadító érzésem az altemplomból kilépve. A rám sütő nap, a sárguló falevelek látványával és a Dóm téren jövő-menő emberek zsongásával megpróbáltam gyorsan feledtetni az imént látottakat. Azonban tartok tőle, hogy a csíkos lábak és a szinte fejfájást okozó zene még előjönnek néhány álmatlan éjszakámon, s talán akkor engem is elkezd gyötörni a kétség: mi van, ha Isten mégis (mégsem) egy zebra?

Az Altemplom – a kiállítás nélkül


Múzeumok éjszakája – Fogadalmi templom altemploma in Szeged

Ugrás az oldal tetejére

Hozzászólások

Eddig 11 hozzászólás érkezett.

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


Kattintson ide a kép beszúrásához.

A SZEGEDma.hu tekintettel van a személyiségi jogokra, elutasítja a gyűlöletkeltést és az uszítást. Kérjük, tegyen így Ön is, hiszen a hozzászólást saját felelősségére írja!
Ön a(z) 38.107.191.113 IP címről szól hozzá.

  • 11. Veronka néni hozzászólt ekkor: 2009. október 1., csütörtök, 20:36
    Válaszolok

    Tisztelt Atyák!
    Bár csak Lotz Tóni bácsi is láthatná ezt a gyönnyörű kiállítástot. Igazán széjjel kergetné magukot vasvellával a szélkakas minden iránnyába! Én mondom, Veronka, jól is tönné, mög is érdelőnék, mer ez má több a sokknál. De nem aggódok, magoknak is el köll számolnijuk a lelkiösmeretükkel, csak miné előbb, mer neköm má nincs sokk időm, de maguk is gyünnek velem és ott najd én is adok az Úrral éggyütt, hogy mögemlögetik. Né aggóggyanak nem fog fájni, de maguknak igen! Isten áldásával!
    Maradok Veronka

  • 10. nekem 8 hozzászólt ekkor: 2009. október 1., csütörtök, 20:25
    Válaszolok

    Ez igen! Végre elérkezett, ami még nem volt! Geszti bocijai után itt a modern püspökkari kreálmány legújabb (zebrás) gyöngyszeme. Tisztelt noname Bachmann úr. Svájcban próbált volna ekkora idiotizmushoz komponálni. Ez a 30 milla azért nem semmi, hiszen a jelenlegi karitasz képtelen lett volna értelmesen elkölteni ekkora összeget. Jelszó: vakítsunk nagyot, seni sem látja!
    Nekem 8!

  • 9. J hozzászólt ekkor: 2009. szeptember 28., hétfő, 09:41
    Válaszolok

    Láttam én is. Rémisztő volt. El sem tudom képzelni, mit gondolhattak a nénik, akik naponta járnak a férjeik sírjához az altemplomba.
    Amúgy pedig: láttam már olyan poszt-őrületet, ami a rettenetessége ellenére is tartalmazott valamit, amiért érdemes volt megnézni.
    De nekem a templom és az altemplom az Isten háza. Nem hegyeket tépő, sziklákat sodró, hatalmas szélvész, nem földrengés és nem tűz. Hanem enyhe szellő.
    Egy ilyen erőszakos zebra-installáció nem fér az Isten házába.

  • 8. radix hozzászólt ekkor: 2009. szeptember 26., szombat, 15:44
    Válaszolok

    Ezt a szegedi zsinagóga melletti modern multikulturális koncert és kiállítóteremben természetesnek tartanám, mert ismerem sokszínűségüket.
    Jézus Krisztus megmosta tanítványai lábát, de én itt lábszagot érzek. Ugyan mossák-e kezeiket?

  • 7. devavara hozzászólt ekkor: 2009. szeptember 26., szombat, 15:13
    Válaszolok

    Szerintem a MINDENKORI PÜSPÖK IS FELELŐS azért, ami az egyházmegyéje szívében történik. Ilyen alapokon akár sátánista, vagy szabadkőműves szertartás is lehetne a DÓM ALTEMPLOMÁBAN! Meg kell nézni a Szegedi Tudományegyetem /SZTE/ központi újságját (http://www.u-szeged.hu/uj/kultura/nem-kenyzeul-tiokarasa), amely alá betagozódott az uniópályázatos hittudományi főiskola is. Onnan is lehetne még ötleteket szerezni…

  • 6. Erhardt Krisztina hozzászólt ekkor: 2009. szeptember 26., szombat, 08:50
    Válaszolok

    Kedves Gábor! Köszönöm az írásod. Nem voltam itthon, ezért nem tudtam megnézni ezt a kiállítást. De jobb is. K.

  • 5. G. hozzászólt ekkor: 2009. szeptember 26., szombat, 04:01
    Válaszolok

    Az a baj hogy ezekkel a “művészekkel” – műcelebekkel majd már gyalog nem is lehet beszélni, ők már alkottak – kiállítottak. Ez már legalább olyan jó mint a pártusherceg. De én vagyok az ultrakonzervatív tahó minden bizonnyal, mert kis agyammal nem tudom felfogni. Egy pepsi reklám még beleférhetett volna egyik sarokba nem?

  • 4. béka hozzászólt ekkor: 2009. szeptember 25., péntek, 21:23
    Válaszolok

    Ja, na de a Dóm altemplomában?? Egy kicsit tényleg erős, nem?

  • 3. Bubu hozzászólt ekkor: 2009. szeptember 25., péntek, 21:22
    Válaszolok

    Mindenki azt üzeni, amit átélt és amit fontosnak tart. Van, akinek ez az üzenete. :-)

  • 2. Che hozzászólt ekkor: 2009. szeptember 25., péntek, 12:12
    Válaszolok

    nekem tetszik
    meg is nézem, szerintem a művészet kifejezését kell nézni, mit akar mondani, az eszköz hozzá most a modern, akkor az. Na és?

  • 1. revolucion hozzászólt ekkor: 2009. szeptember 25., péntek, 11:39
    Válaszolok

    Mi ez a faszság?

Ugrás az oldal tetejére
Bottom