Juhász Gyula Tápéról: vágatlan változat

Tápé KDNP-s képviselője, Juhász Gyula megkérte a SZEGEDma.hu-t, hogy mivel a Szegedi Tükör nevű városi lapba küldött nyilatkozatát – mint arról már beszámoltunk – csak átformálva, ideológiailag megszerkesztve adta közre az újság, tegyük meg, hogy mi vágatlanul megjelentetjük szövegét. Alább olvashatják a politikus eredeti szavait.
Tápéi Egyenleg 2009.
Amire büszkék lehetünk, az a civil összefogás erősödése a városrészben. Ez az összefogás képes volt megakadályozni a Honfoglalás utcai óvoda bezárását, és azt is elérte, hogy a most átadásra kerülő Búcsú teret nem ékteleníti egy adótorony vasszerkezete. Ma a civil összefogás több mint 3000 tápéi támogatóval a háta mögött a régóta vágyott idős napközi otthon megvalósítását tűzte ki célul. Szintén az összefogásnak köszönhető, hogy Tápé színvonalas városrészi rendezvényeknek ad helyt, mint például a Tápéi falunapok vagy a Szent István Napi Népünnepély. Sokáig küzdöttünk a Búcsú tér rendbetételért is, 5 év után most végre ez is megvalósult. Sokat áldozunk azért, hogy köztereink a közterületek rendezettebbek legyenek, mint a korábbi években voltak. A városrész számára biztosított keret négyötödét ilyen célokra fordítjuk. Ez azonban sajnos kevés. A városrészben megoldandó fejlesztési feladatokat egy 17 oldalas koncepció javaslatban foglaltuk össze. Elég sok gyűlt össze, mivel Tápé a fejlesztések terén éveken át hátrányt szenvedett a város más területeihez képest. Van mit behozni. Ugyancsak a következő évek fontos megoldandó feladata lesz a városrészi önkormányzat státuszának megerősítése, egyes városrészi ügyek rendezéséhez költségvetéssel, döntési jogkörrel történő felruházása.
Juhász Gyula Tápé képviselője