Egy, érik a meggy… kezdhetnénk akár ezzel, a mindenki által ismert mondóka első sorával is e heti receptajánlónkat. Hiszen bármerre is visz utunk, a kertekben, piacon, boltban, úton-útfélen ez a kis piros, vidám gyümölcs mosolyog vissza ránk. A meggyszezon kellős közepén járunk, ezért most érdemes jól belakmározni, sütni-főzni belőle. Ha pedig igazán élelmesek vagyunk, akkor be is spájzoljuk, hisz számtalan variációja létezik a meggyeltevésnek, s így télvíz idején is élvezhetjük majd ezen nyáreleji gyümölcs savanykás-édeskés ízét.
Meggyleves egyszerűen
- 1 kg magozott meggy
- 1 csomag hidegen kikeverhető vanília puding
- 1 deciliter víz
- 1 kis pohár tejföl
- 1/2 liter tej
- 1 kávéskanál mézes fűszerkeverék
- 1/2 citrom reszelt héja és leve
- 1 mokkáskanál só
- 3 evőkanál cukor (illetve ízlés szerint)
Elkészítés:
1 deci vízben, 1 deci tejjel, a cukorral, sóval és mézes fűszerkeverékkel feltesszük főni a meggyet, majd 20 perc után levesszük a lábast a tűzről és hagyjuk, hogy kihűljön. Tálalás előtt a kihűtött meggyet a hozzáadott tejföllel összeturmixoljuk, majd hozzátesszük a reszelt citrom héját, a 4 deci tejet a puding port, és habverővel felverjük. Végül a meggy másik felét is belerakjuk és citromkarikákkal, tejszínhab rózsával díszítve tálaljuk.
Meggyszósz húsok mellé
- 1/2 kg kimagozott meggy
- 4 evőkanál cukor
- 1 csomag vaníliás cukor
- késhegynyi fahéj
- 1-2 evőkanál olaj
- 1 kávéskanál liszt
- 2 dl víz
Elkészítés:
A felforrósított olajra rátesszük a kimagozott meggyet, megszórjuk a 4 evőkanál cukorral, a vaníliás cukorral, fahéjjal, átforgatjuk (hogy a cukor egy picit karamellizálódjon, a megy pedig levet eresszen). Ezután felöntjük 2 dl vízzel, és pár percig még főzzük. Ekkor a kávéskanál lisztből habarást készítünk, ezt ráöntjük, átforraljuk és kész is a mártás.
Lehűtve pecsenyehúsok mellé kitűnő, már aki szereti a sósat (hús) és az édes-savanykás keveréket (meggymártás).
Meggyes pite
- 1 kg liszt
- 40 – 50 dkg meggy
- 20 dkg cukor
- 5 dkg élesztő
- 1 liter tej
- 2 csomag vaníliás cukor
- 4 tojássárgája
- 4 evőkanál kacsazsír
- pici só
Elkészítés:
Az élesztőt 2 dl tejben 1 kanál cukorral felfuttatjuk és összedolgozzuk a liszttel, tojássárgákkal, zsírral, cukorral és pici sóval. Annyi tejet öntünk hozzá, hogy lágy tésztát kapjunk. Zsírral kikent tepsibe öntjük, 20-25 percnyi pihentetés után megszórjuk kimagozott meggyel. Meleg helyen kelesztjük még 30 percig, majd előmelegített sütőben, tetejét megkenve kacsazsírral, tartaléklángon megsütjük. Sütés közben még egyszer megkenjük kacsazsírral. Porcukorral meghintve tálaljuk.
Meggyszörp
- 3 kg meggy
- 3 kg cukor
- 15 g citromsav
- 1 l víz
Elkészítés:
Az érett meggyet megmossuk, lecsöpögtetjük, kimagozzuk, és a gyümölcshúst összezúzzuk. Hozzáöntjük a vizet és kevés vízben feloldott citromsavat és jól összekeverjük. Egy nagyobb edényben hűvös helyen egy napig állni hagyjuk.
Másnap a levet leszűrjük, a zúzalékot jól kinyomkodjuk, majd hozzáadjuk a cukrot, és állandó kevergetés mellett 10 percig főzzük. Még forrón üvegekbe töltjük, azonnal lezárjuk a száját, és száraz dunsztba hagyjuk kihűlésig.
A megmaradt meggyhúst felhasználhatjuk sütemények elkészítéséhez, vagy készíthetünk belőle lekvárt is, például az alábbi recept alapján.
Meggylekvár dióval
- 1 kg meggy
- 10 dkg dióbél
- 1 kg befőzőcukor
- ½ dl gyümölcspálinka
Elkészítés:
A meggyet megtisztítjuk, megmossuk, lecsepegtetjük. Ezután botmixerrel péppé zúzzuk és összekeverjük a cukorral. Kevergetve felforraljuk. A forrástól számított 4 percig főzzük, belekeverjük az összetört diót és a pálinkát. A lekvárt azonnal üvegekbe szedjük és kifőzött, még forró üvegekbe szedjük. Ha a lekvárt elég sűrűre főztük, akkor akkor lekötés nélkül hagyjuk kihűlni. Másnapra a lekvár teteje megbőrösödik, ekkor lekötjük, és a kamrába tesszük. Ha hígabbra főztük, vagy kevesebb cukrot tettünk hozzá, akkor a forrón üvegekbe töltött lekvárt azonnal lekötjük: az üvegek fedője alá szaliciles celofánt teszünk, majd jól betakarva, sötét helyen, száraz dunsztba tesszük, hogy szép lassan hűljenek ki.









Hozzászólások