„Átváltozás” a TiszapART TV-ben

2009. április 1., szerda • Cikk nyomtatása • Küldés e-mailben
Fotó: Szalóki Gábor

Új műsorában kilenc hölgy testi-lelki átváltoztatását vállalja fel a TiszapART TV. A vállalkozó kedvű résztvevők öltözködési, viselkedési, életviteli stílusát neves szakértők tanácsai, ötletei formálják majd kilenc hónapon keresztül.

A műsorhoz március 25. és április 3. között várják az átváltozni vágyó hölgyek jelentkezését. A vállalkozó kedvű hölgyektől egy fotót, rövid bemutatkozást és a jelentkezésük néhány mondatos indoklását kérik a szerkesztők a címre. A jelentkezés ingyenes.

A már négy éve működő, nonprofit és kulturális jellegű televízió ezúttal tőle szokatlan kezdeményezéssel állt elő: „Átváltozás” című új műsorukban önként jelentkező hölgyek stílus-alakításához nyújtanak segítséget szegedi szakértőik segítségével. Forró Lajos stúdióvezető szerint az embereknek a kultúra szó hallatán általában ritkán jut eszébe az öltözködési, viselkedési, test-, vagy szépségkultúra fogalma, holott ezek mind fontos részei mindennapi életünknek. Az új sorozattal azt szeretnék elérni, hogy a mindezen területek jobb megismerése révén alkalmazásuk és hatásuk természetessé váljon, lehetőleg ne csak a kilenc résztvevő, de a nézők többsége számára is.
Erdei Gabriella, az Átváltozás szerkesztője határozottan az adás általi értékközvetítés mellett állt ki, elutasítva a kezdeményezésben rejlő bulvár-megközelítések lehetőségét. A műsor által nemcsak rövid idő alatt „felturbózott szépségeket szeretnének gyártani”, hanem arra törekszenek, hogy tartós, teljes személyiségre ható változásokat idézzenek elő a résztvevőkben. Ehhez olyan szakemberek segítségét kérték, akik szintén garantálják, hogy nem gagyi show-műsor, hanem valóban kulturális értékeket közvetítő sorozat készül majd el.
A kiválasztott kilenc (plusz egy tartalék) jelentkező és a felkért szakértők bemutatkozása április 27-én lesz a TiszapART TV-ben, az első adást pedig május 4-én láthatják a nézők. A tervek szerint 2010. januárjáig minden hónap első hétfőjén követhetik majd nyomon a résztvevő hölgyek átváltozását.
A jelentkezők közül a felkért szakértők és a szerkesztők együtt fogják kiválasztani azt a tíz szerencsést, aki részt vehet a kilenc hónapon át tartó sorozatban.
A szakértők között a jelen lesz a Livello termékek gyártója és forgalmazója, a Szeged Bolero Kft. tulajdonosa, Csanádi Gáborné is. A 17 éve működő cég magyar divattervezővel, itthon varrott kis szériás női finomkonfekciókat készít, melyekkel a nők számára kényelmes és elegáns stílusú viseletet biztosít. A cég divattervezője, Kakusziné Licsicsányi Ilona elmondta, hogy a műsorban a hölgyeket saját testük és formájuk minél jobb megismerésére szeretnék elvezetni, illetve öltözködési tanácsaikkal a kiemelendő, elrejtendő részletek megtalálását kívánják segíteni. Ötleteikkel igyekeznek a jövőben is alkalmazható praktikákat, kombinálható öltözékeket és kiegészítőket bemutatni.

Batki Péter mesterfodrász, több nagyszabású bemutatóval és eredményes versennyel a háta mögött vállalta el az Átváltozásban való közreműködést. A személyre szabott, minden részletre odafigyelő módszert képviseli, a hölgyek külsejének teljes körű alakítását (haj, köröm, smink stb.) ő fogja végezni. Az egyéni vonások kitalálása során célja, hogy meg is tanítsa a résztvevőknek, hogyan tudják otthon saját maguk is ugyanezeket a szépítkezési módokat alkalmazni. Bízik benne, hogy olyan jelentkezőket találnak, akik ízlésvilágát maradandó eredménnyel tudják majd formálni: „szeretnénk, ha lenne, akinek meg tudjuk változtatni az életét.”
Egy orosz eredetű erőnléti programmal igyekszik majd Varga Tamás edző a jelentkezőket megismertetni. A „kettlebell” hazánkban még kevéssé ismert, de sokféle fejlesztési lehetőséget magában rejtő edzésmódszere miatt világszerte egyre népszerűbb. A tréner örömmel vette a szerkesztők felkérését, mivel így népszerűsíteni tudja ezt a komplex testedzési rendszert, és emellett olyan fizikai és koncentrációs technikákat mutathat be, melyeket a résztvevők a műsort követően is könnyen tudnak alkalmazni életükben. Bízik benne, hogy segítségével markáns változást érnek majd el a vállalkozó hölgyek.
Juhász Péter egyetemi tanár, egészségfilozófus és mentálhigiénés személyiségfejlesztő tréner a résztvevők „belső építésével” foglalkozik. Tervei szerint a hölgyek belső harmóniájának megtalálásában igyekszik majd segíteni. Változatos módszereivel a szépség- és az egészségkultúra fontosságát és szemléletét szeretné bevezetni a köztudatba.
A különböző szakterületek összehangolását szolgálja Radics Edit stíluskommunikátor, aki többek között a női énkép formálásával foglalkozik. A természetes adottságok megőrzése és kihasználása az elsődleges – vallja a szakértő. A stíluskommunikáció elemei – a beszédtechnika, megjelenés, viselkedéskultúra, protokoll stb. – mind az egyén hitelességét szolgálják, ezért kell mindezeket megfelelően fejleszteni. A résztvevőknek tisztában kell lenniük azzal, hogy milyen céllal jelentkeznek a műsorba, a szakembereknek ennek megvalósításában kell őket segíteni. „Az átváltozás inkább stílusépítés legyen, amivel az adás után is boldogulhatnak a hölgyek.”

Az Átváltozás műsorban történtekről rendszeresen beszámolunk olvasóinknak.

Ugrás az oldal tetejére

Hozzászólások

Eddig nem érkezett hozzászólás. Szóljon hozzá!

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


Kattintson ide a kép beszúrásához.

A SZEGEDma.hu tekintettel van a személyiségi jogokra, elutasítja a gyűlöletkeltést és az uszítást. Kérjük, tegyen így Ön is, hiszen a hozzászólást saját felelősségére írja!
Ön a(z) 38.107.179.219 IP címről szól hozzá.

Ugrás az oldal tetejére