Top

Kell a 2-es villamos, csak nem ilyen áron

2009. február 28., szombat • Cikk nyomtatása • Küldés e-mailben

Tiltakozó megmozdulást szerveztek a lakók, a civilek és az ellenzék

A leendő 2-es villamos nyomvonala miatt tiltakozó megmozdulást szerveztek a Csongrádi sugárút környékén lakó civilek, valamint az ellenzék prominens képviselői.

Péter Szilveszter (Fidesz) ezúttal is elmondta: a nagyprojekt egészéről kellett szavazni a pénteki közgyűlésen, azért fogadta el az ellenzék az előterjesztést, mert nem volt más választása. Ha támogatja, hibázik, ha nem támogatja, az még nagyobb baj. Kell a villamos, csak nem itt, és nem ilyen áron – mondta.

Kalmár Ferenc, a KDNP frakcióvezetőjének véleménye szerint júliusban, amikor lezárják a SZVSE-pálya melletti területet és a Kossuth Lajos, valamint a Rókusi sugárútról elterelik a forgalmat a Damjanich és a Szatymazi utcába, a kamionokat pedig a két sávos Kálvária sugárútra, bedugul a város, hiszen egyik utca sem bírja majd el a hatalmas gépkocsiáradatot. Az ellenzék a közgyűlésen is javasolta, halasszák el egy évvel az építkezést, addigra ugyanis elkészül a 43-as autópálya, amely tehermentesítheti az építkezések miatt megnövekedett forgalmi dugókat. A városvezetés ezt elutasította, nyilvánvalóan politikai okokból, a választások miatt – véli a képviselő -, sürgős nekik mielőbb átadni az új villamos pályát.
A Csongrádi sugárúton és a Rókusi körúton lakók nagy része tiltakozik a nyomvonal ellen, ők most is jól megoldottnak találják az itteni közlekedést, és nem szeretnék, ha ablakuk alatt dübörögne, csilingelne a villamos. Tarjánban is hasonlóan sűrű a beépítettség, a Budapesti körúton például nagyobb szükség lenne a villamosra, mint itt – vélték többen is.
Annak idején Péter Szilveszter két javaslatot is tett a városvezetésnek. Az egyik szerint a villamos városrészeket kössön össze: Makkosházától a József Attila sugárútig. A másik elképzelés arról szólt, hogy a Vásárhelyi Pál út kiszélesítésével a leendő villamost a Kálvária sugárúton a vasöntödével szemben majdan megépülő buszpályaudvarig kellene elvezetni. Egyik javaslatát sem találták nyerőnek.
A jelenlegi terv szerint a lakótelephez közeli villamos végállomás csak úgy fér majd el a Csongrádi sugárúton, ha a szerelvények hurokfordulóval megkerülik a kiserdőt, ezért a leendő vágányok miatt három sor fát terveznek kivágni az elhanyagolt területen. Az itt lakók félnek, az egész erdő bánni fogja, és a megnövekedett zajjal, forgalommal, nyüzsgéssel búcsút inthetnek eddigi békés, nyugodt életüknek.
A tüntetőket az is feldühítette, hogy a városvezetés pont a mai napra időzítette annak a szórólapnak a kézbesítését, amelyen a villamos- és trolibusz-fejlesztéseket és az új, 2-es villamos vonalat népszerűsítik. Ebben az is olvasható, hogy a szolgáltatás színvonalát 9 darab új, alacsony padlós, csuklós villamos növeli.
Az egybegyűltek azt sem értik, miért kell 600 milliót fizetni ezen villamosok darabjáért, amikor a Szalay polgármester úr idejében beszerzett új Tátrák 80 millióba kerültek. Ennyit növekedett volna az áruk, vagy valami másról lehet szó.

A tiltakozó megmozduláson aláírásokat gyűjtenek a 2-es villamos jelenlegi nyomvonalon történő megépítése ellen. Ebből legalább kiderül majd, hogy a kisebbség vagy a többség ellenzi-e a jelenlegi terveket.

Ugrás az oldal tetejére

Hozzászólások

Eddig nem érkezett hozzászólás. Szóljon hozzá!

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


Kattintson ide a kép beszúrásához.

A SZEGEDma.hu tekintettel van a személyiségi jogokra, elutasítja a gyűlöletkeltést és az uszítást. Kérjük, tegyen így Ön is, hiszen a hozzászólást saját felelősségére írja!
Ön a(z) 38.107.191.111 IP címről szól hozzá.

Ugrás az oldal tetejére
Bottom