Január 19-én tartották Szekszárdon a soros Mészöly Miklós Emléknapot, ebből az alkalomból a szekszárdi születésű Baka István költő, műfordítónak posztumusz Mészöly Miklós-díjat adományoztak.
A Mészöly Miklós Egyesület díját Szörényi László, az Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézetének igazgatója, az egyesület elnöke adta át Baka Tündének, a költő özvegyének.
A Mészöly-díjat eddig olyan elismert irodalmi alkotók vehették át, mint Márton László, Darvasi László, Macsovszky Péter és Cserna-Szabó András. A rendezvényen résztvevők válogatást is hallhattak Baka István műveiből, a verseket megzenésítette és gitárral kísérte Huzella Péter előadóművész.
Baka István első versei a szegedi Tiszatájban jelentek meg 1969-ben. 1974-től a szegedi Kincskereső című, gyermekeknek szóló irodalmi lap munkatársa, főmunkatársa, majd főszerkesztő-helyetteseként dolgozott, 1993 õszén műfordítási szemináriumot indított a szegedi egyetemen. 1995-ben Szegeden hunyt el.









Hozzászólások