Folytatódnak a Móra Ferenc Múzeum bibliaiműkincs-kiállításához kapcsolódó eseményei. Most egy külön tárlat keretében Szabó András Bábel-világ című triptichonját (hármas osztatú oltárképét) mutatják be, illetve az alkotó más, eddig soha nem látott festményeivel is megismerkedhetnek az érdeklődők a kultúrpalotában.
A Bábel-világ című tárlatot október 3-án nyitotta meg Liszkai Tamás röszkei plébániai kormányzó. A megnyitón Bicskey Lukács színművész és Jeney Balázs operaénekes működött közre.
Hármas osztatú képről van szó: a bal szárnyon egy vízparti táj látható burjánzó növényekkel, a távolban magas hegyekkel – ez „Az Éden” nevet viseli. A kép szimmetriatengelyében két egymásba fonódott faóriás az uralkodó – a jó és a rossz tudásának szimbóluma. Az előtérben pedig megjelenik az első ember, Ádám Évával, a háttérben Noé bárkája.
Még komplexebb képi világot mutat a középső tábla, amely maga a Bábel-világ. A sík jobb harmadát démonok uralják. Ebbe szinte belefúródik a világ közismert épületeiből feltornyozott, kúpszerű építményhalmaz, a képen összesen 96 híres épület ismerhető fel. A technika fejlődése is nyomot hagyott a képen: a piramisok mellett a látogató megkeresheti a Zeppelin léghajót, a Titanicot, a Concord repülőt, vagy akár a Challenger űrrepülőt is.
A jobb szárnyon az Armageddon völgye látható, becsukott állapotban pedig a megváltó Istent ábrázolja triptichon.
A Bábel-világ egy budapesti kitérő után látható újra Szegeden, korábban a dómban és a Somogyi-könyvtárban is megcsodálhatta már a közönség.
A farosttáblákon, olajtechnikával készült műveket méreteik miatt is 11 éven át készítette alkotójuk, hiszen a triptichon kinyitva 340×150, becsukva 170×150 cm-es nagyságú.
A Bábel-világon kívül Szabó András egy másik triptichonját, az Utolsó vacsorát, valamint öt másik festményt is megtekinthet a közönség a november 30-ig tartó kiállításon.
További programok is kapcsolódnak majd e tárlathoz: október 9-én Szabó András 17 órakor egy diaképes előadást tart a triptichonról; november 13-án pedig szintén 17 órától Bábel diaporámák bemutatóját rendeznek a Móra-múzeum előcsarnokában.










Hozzászólások