Szívecske és kisgólya: a mézeskalácsos

2008. május 29., csütörtök • Cikk nyomtatása • Küldés e-mailben

Kézművesek a hídi vásárban II.

Fotók: Gémes Sándor

Idén kilencedik alkalommal rendezték meg – a Szeged napi rendezvénysorozat részeként – a májusi hídi vásárt. A lezárt Belvárosi hídra az ország minden tájáról érkeztek kézművesek, s árulták portékáikat. Nekünk sikerült bepillantanunk néhány kisiparos asztala mögé is…

„Három és fél évig tanultam a szakmát Pesten” – meséli mosolyogva Barát Éva (fotóinkon egyedi megrendelésre készült mézeskalácsokkal), aki Fertőrákosról érkezett, és már nyolcadik éve állandó vendége a hídi vásárnak. „Az ország minden területére járunk, de csak és kizárólag kézművesvásárokba. Nem nézzük le a falunapokat, búcsúkat, de ahol műanyag játékok, kínai ruhák vannak, oda mi nem megyünk. Ez elvi kérdés, azért lettünk kézművesek, hogy a minőségi, hagyományosan magyar termékeket népszerűsítsük.”

A kedves mézeskalácsos hölgy kezembe ad néhány gyöngyszemet, és elmondja, hogy ez mind zsűrizett termék. Kiállításokra is be szokott nevezni. Tavaly egy betlehemes biennálén nyert kategóriájában első helyezést. Mikor a kézművesek sanyarú sorsa felől faggatom, egészen újszerű tapasztalatokat oszt meg velem. „Hála a Jóistennek az édesipari termékekkel kapcsolatban a minőségi áru kezd előtérbe kerülni a bóvlival szemben. Visszahoztuk a mézeskalács nimbuszát! A vásárlók igényesebbek, elegük lett a sok olcsó kacatból – én legalább is így látom.”

Barát Éva elmondja még, hogy kívánságra a helyszínen is készít feliratokat a piros szívekre. Ez feldobja az üzletet, sőt olyan igény mutatkozik erre, hogy van, amikor egész nap írnia kell. Születésnap, gyermekszületés, házasság stb. „Vannak modern formáim is. Nagyon népszerű például a gólya, amire ráíratják, hogy apa leszel. Én magam csináltatom a szaggatót. De ami biztosan megy, az a szív, hiszen szerelmesek mindig lesznek” – kacsint vidáman a mézeskalácsos hölgy, aki komolyra fordítva a szót megjegyzi, hogy a helypénz nagyon drága, 38 ezer forint két napra. Kapolcson például hatezret kérnek naponként. Szeged azonban frekventált hely, sokan vásárolnak, megéri kifizetni a borsosabb árat is.

Ugrás az oldal tetejére

Hozzászólások

Eddig nem érkezett hozzászólás. Szóljon hozzá!

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


Kattintson ide a kép beszúrásához.

A SZEGEDma.hu tekintettel van a személyiségi jogokra, elutasítja a gyűlöletkeltést és az uszítást. Kérjük, tegyen így Ön is, hiszen a hozzászólást saját felelősségére írja!
Ön a(z) 54.162.139.217 IP címről szól hozzá.

Ugrás az oldal tetejére