Ejtőernyős baleset Szegeden

Súlyos, de szerencsére nem életveszélyes sérüléseket szenvedett egy nő ma délután Szegeden egy ejtőernyős ugrás közben - közölte Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
A 30 éves nő 1200 méter magasról egy Cesna gépből ugrott ki. A főernyője kinyílt, de szemtanúk elmondása szerint pörögni kezdett. Kinyitotta a vészernyőjét, de nem tudta magát kihozni a forgásból, és így csapódott földnek az 55-ös főút közelében egy szántáson. A helyszínre mentőhelikopter is érkezett, de szerencsére arra nem volt szükség, a szegedi mentők súlyos, de nem életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba. A baleset pontos körülményeit a Szegedi Rendőrkapitányság szakértő bevonásával közigazgatási eljárás keretében vizsgálja.