
Sporthétvége: Bajnokok a tekések és a pólós lányok


Nagyszerűen indult a szegedi sportos hétvége: nagyszombaton bajnoki címet ünnepelhetett a GabonaTransz tekecsapata és az Universitas női vízilabdacsapata is, az SZTE-Szedeák pedig magabiztosan jutott tovább a Kozármisleny ellen. Vasárnap megkezdte a bajnoki elődöntőt a Szeviép-Szeged: lányaink sajnos súlyos vereséget szenvedtek Pécsett.
Női vízilabda: Hibátlan maradt és bajnok az Universitas!

A női vízilabda OB I/B címvédője és listavezetője, az Universitas Szeged szombaton hazai medencében száll vízbe. Fabó Liliék a Bánki VE-vel és a Hódmezővásárhelyi VSC-vel is megmérkőznek a szegedi fordulóban. Ha mindkét összecsapásukat megnyerik, matematikailag már magukénak tudhatják az újabb B csoportos aranyérmet. A SZUE-ban rendezendő forduló részletes programját is tartalmazó beharangozónkat
. Nos, lányaink továbbra sem tudnak hibázni, újra bebizonyították: kinőtték a B csoportot. Három góllal nyerték a Bánki VE elleni rangadót, majd gálameccset rendeztek a Hódmezővásárhely ellen. Az Universitas így tizenkét ponttal vezeti a tabellát, s már abban az esetben is az élen zárná a pontvadászatot, ha utolsó négy mérkőzését elveszítené. Persze sokkal, de sokkal valószínűbb, hogy azokat is behúzza majd az alakulat. Lehet bontani a pezsgőket, lehet dolgozni az A csoportos szereplés feltételeinek megteremtésén! Olvasóink figyelmébe ajánljuk, hogy jövő hét elején hosszabb írásbam számolunk majd be a SZUE-ban rendezett fordulóról, az Universitas diadalmas szerepléséről.
A női vízilabda OB I/B 6. játéknapján:Universitas Szeged – Bánki VE 11-8 (3-2, 3-2, 2-2, 3-2).
A szegedi gólszerzők:
Árkosy Lilla
3,
Hajdú Enikő, Lengyel Dorottya, Miklós Dóra
2-2,
Kuczora Imola, Fabó Lili
.
Universitas Szeged – Hódmezővásárhelyi VSC 21-3 (5-0, 5-1, 7-0, 4-2).
A szegedi gólszerzők: Lengyel Dorottya 6, Miklós Dóra, Árkosy Lilla, Kuczora Imola,
Bordás Tímea
3-3, Hajdú Enikő,
Lengyel Anett, Erdélyi Krisztina.
Az OB I/B állása két fordulóval a vége előtt:
1. Universitas Szeged 36 pont, 2. Bánki VE 24 pont, 3. Villanó Fókák Kecskemét 12 pont, 4. Debreceni Öreg Harcsák 9 pont, 5. Hódmezővásárhelyi VSC 6 pont.
Teke: Nyolcadszor bajnok a Szeged!
Története nyolcadik bajnoki aranyérmét szerezheti Szeged férfi tekecsapata a hétvégén. Mindehhez az szükséges, hogy a GabonaTransz-Szegedi TE legalább döntetlent harcoljon ki a Kunfehértó otthonában a korábban Kiss Norberték BL-szereplése miatt elhalasztott találkozón. Nyilvánvalóan nem lesz egyszerű dolguk a Tisza-partiaknak, hiszen a házigazda együttes korábban Zalaegerszegen is győzni tudott. A derbi szombaton 12 órakor kezdődik. Megszerezte a magyar férfi teke szuperliga aranyérmét a GabonaTransz-Szegedi TE, mely szombaton 5:3-ra győzni tudott Kunfehértón. A Tisza-partiak előnye egy fordulóval a vége előtt így öt pont a most Szolnokon döntetlenező, jövő heti ellenfél Zalaegerszegi TK előtt. Szeged férfi tekecsapata nyolcadszor lett bajnok!
A férfi teke szuperliga 16. fordulójának mérkőzésén:Kunfehértó – GabonaTransz-Szeged 3:5 (3691:3754). A szegedi pontszerzők:
Kakuk
653,
Kiss N.
687,
Karsai L.
605 fával.
Férfi kosárlabda: A kettős győzelemmel ment tovább a Szedeák
Szombaton 18 órától a Kozármisleny együttesét fogadja az SZTE az NB I/B 9-16. helyéért zajló rájátszásban. A Bonifert-legénység az elmúlt héten idegenben is győzni tudott, ám természetesen nem veheti félvállról a visszavágót. Részletes beharangozónkat
. A szegedi együttesből a sérült
Simándi Árpád
és
Nyilas István
mellett a Kecskeméten munkát vállaló
Nagy András
is hiányzott, ám tartalékosan sem okozott gondot a győzelem és a továbbjutás. A mérkőzésről
olvashatnak portálunkon.
Férfi kosárlabda NB I/B, a 9-16. helyért, 2. mérkőzés: SZTE-Szedeák – Ceragem Kozármisleny SE 87-80 (19-15, 20-18, 18-22, 30-25).Szeged, 200 néző. Továbbjutott, így a 9-12. helyért folytathatja: az SZTE-Szedeák kettős győzelemmel.
Női kosárlabda: Előny Mecsekalján
Miután szerdán a Zalaegerszeg ellen
kiharcolta az elődöntőbe jutást
, nem sokáig pihenhetett a Szeviép-Szeged női kosárlabdacsapata, hiszen vasárnap 18 órakor már meg is kezdődik a MiZo Pécs 2010-zel szembeni elődöntő. A baranyaiak számára sem állt túl sok idő rendelkezésre a regenerálódáshoz, hiszen
Fűzy Ákos
lányai csütörtök este fejezték be a Szolnok elleni negyeddöntőt - igaz, nekik legalább nem kellett túlórázniuk, kettős sikerrel mentek tovább. Nos, a néhány héttel ezelőtti feszült hangulatú, a Pécs győzelmével végződött kupaelődöntő után van némi pikantériája a vasárnap esti mérkőzésnek, s
Donkó Orsolya
tanítványai fogadkoznak is, hogy ezúttal megmutatják Iványiéknak. Mindkét oldalon akadnak hiányzók: Pécsre már nem tér vissza a szezonban az amerikai
Queenan
, de
Heller Anitára
sem számíthatnak (újra bevethető viszont viszont
Somogyi Andrea
), a szegedieknél pedig két légiós,
Almind
és
Dubrovina
dőlt ki hosszabb időre. Az eldöntő első összecsapását a papírformának megfelelően az esélyes pécsiek nyerték, a Szeged szerdán 19.15-től javíthat. Részletes beszámolónkat
a mérkőzésről.
Női kosárlabda NB I, elődöntő, első meccs: MiZo Pécs 2010 - Szeviép-Szeged 84-56 (24-16, 23-18, 21-14, 16-8).Asztalitenisz: Bravúros pontszerzés a Pécs ellen
Az asztaliteniszezők között is Szeged-Pécs összecsapásra kerül sor ezen a hétvégén. Az extraliga hatodik helyén tanyázó Floratom Szeged az ötödik PTE PEAC-A.A.M. gárdáját fogadja szombaton 11 órától Újszegeden, a Déryné utcai csarnokban. Fantasztikus hangulat, mintegy 100 néző várta az asztalhoz lépő csapatokat a forduló presztízsmeccsén. A párosok összecsapásán a
Dudás-Lukács
duó szoros küzdelemben maradt alul a
Varga-Laczkó
kettős ellen, 0-1. Dudás magabiztos játékkal hozta a kötelezőt,
Erdélyi
nem bírt Vargával, 1-2. Lukács a végletekig kiélezett derbin maradt alul a szlovák válogatott
Csöllével
szemben, majd Dudás parádés játékkal győzte le a honi nemzeti csapatban is számításba vett Vargát, 2-3. Lukács sima vereséget szenvedett Laczkótól, de Erdélyi visszahozta a reményeket, 0-2, 7-9-ről verte Csöllét, 3-4. Dudás és Erdélyi is extázisban játszott a záró összecsapásokon, így fordulatos meccsen nem maradhatott el a szegedi pontszerzés. Lukács Levente: "Taktikáztunk a beírással, végül megérdemelten szereztünk pontot az esélyesebb pécsiek ellen."
A férfi asztalitenisz extraliga 14. fordulójában: Floratom Szeged – PTE PEAC Pécs 5-5.Győztek: Dudás 3, Erdélyi 2.











