Gazdaság

A cégalapítás szigorításával csökkeni fog az új bejegyzések száma

A cégalapítás szigorításával csökkeni fog az új bejegyzések száma

2012. március 22., csütörtök
A cégalapítás szigorításával csökkeni fog az új bejegyzések száma

Az elmúlt két évben összesen 51 755 céget töröltek a cégnyilvántartásból, és ugyanebben az időszakban összesen 101 718 új vállalatot alapítottak; az üzleti élet tisztulására minden bizonnyal kedvező hatással lesz a cégalapítás szabályainak szigorítása, az egyórás bejegyzés megszüntetése és a cégvezetéstől eltiltott személyek szorosabb ellenőrzése - állapítja meg a feketelista.hu adatbázis az MTI-hez eljuttatott elemzésében.

2011 végén 650 063 társaságot tartottak nyilván, 4,3 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Ennyi bejegyzett cég még soha nem volt Magyarországon, pedig közben tízezrek dobták be a törölközőt” - jegyzi meg a közlemény. Évente általában kétszer annyi társaság alakul, mint amennyi hivatalosan kivonul a piacról. A közlemény szerint ez a folyamat elsősorban azzal magyarázható, hogy egy cég törlése, kivezetése meglehetősen bonyolult, időigényes, a cégalapítás viszont akár órák alatt megejthető. Miközben egy vállalkozás ellen felszámolás, csődeljárás vagy bármilyen más eljárás folyik, a tulajdonos más néven, más címen már új céget alapíthatott. Legalábbis eddig ez volt a gyakorlat, március elsejétől viszont alaposan szigorodtak a cégalapítás feltételei. A közlemény idézi a Fővárosi Törvényszék tájékoztatását, amely szerint a cégbírósági ügyintéző kizárólag bt., kkt. és egyéni cég módosítási kérelmeit bírálhatja el, a kft.-k és a zrt.-k változásbejegyzési kérelmeinek elbírálása visszakerült a cégbíró hatáskörébe. Mind az egyszerűsített, mind pedig a hagyományos cégalapítási eljárásban az okiratokat - jogszerűségi szempontból - vizsgálni kell, ezáltal a törvényességi felügyeleti eljárások száma növekedni fog. Az adószám kiadását megelőzően – új elemként – az adóregisztrációs eljárás keretében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal ellenőrzi, hogy a cégalapítónak, tulajdonosnak, vezető tisztségviselőnek van-e adótartozása, érvényben van-e vele szemben bármiféle elmarasztalás. Amennyiben 180 napon túli és 15 millió forintnál több az adótartozása, az adóhivatal megtagadja az adószám kiadását. Nem kaphat adószámot az sem, akiről kiderült, hogy korábban fiktív céget üzemeltetett”, és eltiltották a cégvezetéstől. Várhatóan a bejegyzés díjának jelentős emelése is kihatással lesz a cégalapításokra. Az eddigi egységesen 15 ezer forinttal szemben a hónap elejétől kft. esetében 50 ezer, kkt.-nél pedig 25 ezer forint lett a bejegyzési illeték - emlékeztet a közlemény. Az adóhatóság a regisztráció márciusi bevezetésével elsősorban azokat akarja kiszűrni, akik eddig visszaéltek az egyszerű és gyors cégalapítás lehetőségével. Decemberben azonban még volt egy utolsó roham: egyetlen hónap alatt 9316 cégalapítást jelentettek be, csaknem kétszer annyit, mint egy évvel korábban, amikor 4892 új cég alakult. Az idén viszont már egyértelműen érezhető a visszafogottság. Az adóhatóság tájékoztatása szerint január–februárban 6840 cég alakult, szemben a 2011. évi adattal, amikor e két hónap alatt 8164 új céget jelentettek be.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.