Gazdaság

Tízmilliárdokat nyelhettek el a magánkasszák

Tízmilliárdokat nyelhettek el a magánkasszák

2012. január 5., csütörtök
Tízmilliárdokat nyelhettek el a magánkasszák

A Magyar Nemzet információi szerint a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) elkészítette azt a jelentéstervezetet, amely a hazai magánnyugdíjpénztárak gazdálkodásának vizsgálati eredményeit tartalmazza. Ez alapján több büntetőfeljelentés is születhet.

A napilap csütörtöki száma ismerteti, hogy a kormány számára készült dokumentum egyebek között megállapítja, hogy az egyik pénztár úgy fizetett saját munkatársainak 55 millió forint értékű bónuszt a gazdasági válság kirobbanását követő években, hogy tagjainak veszteséges működés mellett folyamatosan negatív hozamokat produkált. Ilyen feltételek mellett erre a kasszának a saját szabályzata alapján sem lett volna lehetősége, ráadásul a jutalmak egy részét a működési költségek terhére számolták el. A lap információi szerint előfordult olyan eset is, amikor a pénztár vezetése úgy hajtott végre bérfejlesztést, hogy már a tervezés szakaszában tisztában volt azzal, a pénztártagoknak veszteséget fognak termelni. A jelentésben szereplő kárérték és elmaradt vagyoni előny várhatóan elérheti a több tízmilliárd forintot - véli egy kormányzati forrás a Magyar Nemzet szerint. A napilap forrásai szerint a Kehi hűtlen és hanyag kezelés gyanúja miatti büntetőfeljelentések mellett várhatóan a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeleténél, illetve a Nemzeti Adó és Vámhivatalnál is eljárásokat kezdeményez majd.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.