Egészség

Júliusig kell megoldani az ügyelő rezidensek szakorvosi felügyeletét

Júliusig kell megoldani az ügyelő rezidensek szakorvosi felügyeletét

2013. január 2., szerda
Júliusig kell megoldani az ügyelő rezidensek szakorvosi felügyeletét

Az egészségügyi szolgáltatóknak júliusig van idejük arra, hogy módosítsák ügyeleti szabályozásukat és megteremtsék a feltételeit annak, hogy a rezidensek csak szakorvosi felügyelet mellett ügyelhessenek.

Az erről szóló miniszteri rendelet az idei első Magyar Közlönyben jelent meg. A szabályok egy része a kihirdetését követő naptól, vagyis csütörtöktől hatályos. Az a két szakasz azonban, amely az ügyeleti ellátásban részt vevő szakorvosjelöltek felügyeletének típusait és módját tartalmazza, valamint az, amely az egészségügyi szolgáltatók ügyeleti-készenléti szabályzatáról rendelkezik, csak július elsején lép hatályba. A szakorvosjelöltek felügyelet mellett végzett ügyeleti tevékenységével összefüggő módosítás kimondja, hogy az egészségügyi szolgáltató szabályzatban rögzíti az ügyeleti, valamint a készenléti szolgálat rendjét, az egyes osztályokra, részlegekre vonatkozó ügyeleti-készenléti szervezési feladatokat, a szolgálatot ellátók létszámát, szakmai összetételét, ügyviteli feladatait, az átadás-átvétel módját, az ügyeleti naplóra vonatkozó rendelkezéseket, valamint az ügyeleti ellátásban részt vevő szakorvosjelöltek felügyeletének típusát, módját. Az ügyeleti ellátás keretében a szakorvosjelölt felügyeletének három típusát határozták meg. Az egyik a személyes jelenlét mellett végzett felügyelet; ilyenkor a rezidens csak a megfelelő szakvizsgával rendelkező szakorvos jelenlétében végezhet ügyeleti tevékenységet. A telefonos elérhetőség melletti felügyelet esetén a felügyeleti tevékenység a megfelelő szakvizsgával rendelkező szakorvos folyamatos telefonos rendelkezésre állásával, telefonos konzultációval is megoldható. A harmadik típus az úgynevezett behívásos rendszer keretében megvalósított felügyelet; ebben az esetben a megfelelő szakvizsgával rendelkező orvos folyamatos rendelkezésre állása a telefonos konzultáción túl azt is jelenti, hogy szükség esetén 4 órán belül személyesen is meg tud jelenni.

Szabó Máté

, az alapvető jogok biztosa 2011-ben amiatt indított hivatalból vizsgálatot, hogy a budapesti Szent János kórházban 2010 szilveszterén egy kezdő rezidenst egyedül hagytak az idegsebészet ügyeletén. A vizsgálat lezárultával az ombudsman azt kérte az egészségügyi államtitkárságtól, hogy határozza meg a rezidensek szakmai felügyeletének pontos tartalmát. Tavaly májusban

Varga Dóra

, a Magyar Rezidens Szövetség akkori alelnöke egy friss felmérés alapján az MTI-nek elmondta: az altatóorvos-jelöltek tíz százaléka ügyel úgy Magyarországon, hogy nincs elérhető intenzíves szakorvos a kórházban, ezért a rezidensek gyakran kerülnek olyan helyzetbe, hogy életveszélyes állapotban lévő beteget egyedül kell ellátniuk. Azt is elmondta, hogy a kérdőívet kitöltő szakorvosjelöltek 60 százaléka került már úgy kritikus helyzetbe beteggel, hogy nem találta a szakorvost, vagy a segítség nem ért oda időben, így a rezidensnek önállóan kellett cselekednie.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.