Világklubok ünnepe a Koronában
Pénteken a Panoráma Világklub elnöke lesz a Közéleti Kávéház vendége, aki beszámol a 9 éves szervezet eredményeiről, és a Csongrád megyei társklub is megünnepli 7 éves fennállását a Korona Szállóban 16 órától.
Tovább »
A városvédő a felelősök megnevezését követeli a Szőke Tisza ügyében
A Szőke Tisza hajó kálváriájával kapcsolatban fogalmazta meg gondolatait nyílt levelében v. Szilágyi Árpád városvédő polgár, aki hiányolja többek között a felelősök megnevezését.
Tovább »
Az összmagyarság fesztiválja Balatonlellén
Több ezer vendégre számítanak a Balaton partján, ahol június 30-tól négy napon át, július 3-ig nyolc helyszínen több száz programmal színesítve rendezik meg az I. Magyar Világtalálkozót. A világ különböző pontjairól érkeznek vendégek, hogy e fesztiváljellegű találkozón gazdag kulturális, tudományos és más szórakoztató programok között töltsenek el négy napot.
Tovább »
Szegeden január 4-én van vízkereszt?
A szegedi városképvédők nyílt levélben keresték fel szerkesztőségünket, mert szerintük a múlt év végén kipostázott városi naptárban vallási érzékenységet sértő tévedés történt. A polgármesteri kabinet kiadásában elkészült, s a közel hetvenezer háztartásba eljuttatott naptárban vízkereszt napja január 6-a helyett, január 4-eként szerepel.
Tovább »
Biopolisz Park: Kossuth-díjas építészek is a városvédők mellett
A Szegedi Hagyományőrző és Városképvédő Egyesület nyílt levélben juttatta el észrevételeit, tiltakozást főként az Árpád tér tervezett átépítse miatt. A nyilatkozat végén jeleztük, hogy Petykó Zoltánnak, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség vezetőjének is elküldték észrevételeiket, melyeket aláírásaikkal Kossuth-díjas építészek is támogatnak. Alább változtatás nélkül közöljük le e levelet.
Tovább »
Biopolisz Park és Komócsin
Avagy a hagyományőrzők nyilatkozata
A Szegedi Hagyományőrző és Városképvédő Egyesület tiltakozik az ellen, hogy az önkormányzati választásokon megbukott MSZP-SZDSZ egyes többségi képviselőket is megtévesztve folytatni akarja Szeged építészeti örökségének a szegedi 3. huszárezred emlékművénél megkezdett tudatos és gátlástalan rombolását – áll az egyesület szerkesztőségünkbe eljuttatott levelében.
Tovább »
Közéleti est a vörösiszapról
A „vörösiszap mely a lelkeket örökre megmérgezte” címmel tart estet a Panoráma Világklub szegedi szervezete október 4-én csütörtökön 18 órai kezdettel a Korona Hotelben. A tragédia helyszínén járt szegediek mesélnek tapasztalataikról, gondolataikról. Az est házigazdája v. Szilágyi Árpád, Bősze Ferenc és felesége Ilona. Tovább »
Gyertyagyújtás a hősi halottakért
A csatákban elesett hőseinkért tartanak gyertyagyújtással egybekötött megemlékezést az Árpád téren november 1-jén, hétfőn 19 órától. Tovább »
Alig egy méter széles járda a Kálvária sugárúton
A Kálvária sugárúton, a Dáni utca sarkától az egyetem gazdasági kara előtt futó járdaszakasz egy személyessé, alig egy méter szélességűvé szűkült. A városvédők nyílt levélben keresték fel szerkesztőségünket, hogy jelezzék ennek a veszélyességét. A 3-as villamos vonalának felújítását irányító Szeged Pólus Kft. szerint kompromisszumos megoldás született.
Tovább »
Rákosi és Bajnai közt Botka
A városvédők – ifjabb és idősebb Szilágyi Árpád – bemutatták új képeslapjukat a városháza előtt, ami „Szeged Nagyjai” címet viseli, és Rákosi Mátyás és Bajnai Gordon között Botka László jelenlegi polgármester fényképe látható, s amivel a várost romboló erőkre akarták felhívni a figyelmet.
Tovább »




